Kedves olvasóim!

Kedves olvasónk! Jónéhány éve decemberben nejemmel síelni mentünk Tirolba és a barátaink, akik az előző túrán velünk voltak, most sajnos nem tudtak eljönni. Akkor elhatároztam, hogy minden napról, akármi történik is aznap, úgy frissében beszámolót, naplót írok és elküldöm az érdekelteknek. Kiderült, hogy nagyon élvezem a dolgot, ráadásul a címzettek…

Andaluzia kerékpáron 2015

Kedves olvasó! Ez az egész napló eléggé dicsekvősre sikeredett, az egész főképpen arról szól, hogy mi ketten Mirivel milyen sportosak vagyunk, mennyit bringáztunk hegyre fel és hegyről le, meg ilyenek. Igaz, ami igaz, a reménybeli olvasóinkhoz képest igencsak sportosak vagyunk, sőt tudunk köztük olyanokról is, akik egyáltalán semmit sem sportolnak.…

Vitorlázni Mikuláskor

Vitorlázni Mikuláskor   November 24-én, hétfőn este azt mondta nekem az én feleségem: „Ugye tudod, hogy én a jövő héten nem dolgozom? „Tényleg és miért nem?” – kérdeztem. „Hát mert évek óta ilyenkor szoktunk síelni menni, nem?” – válaszolta. „De most nincs hó” – mondtam. „Igen ez igaz, de nincs…

A jövő elkezdődött

A jövő elkezdődött   Az életben vannak meghatározó események és pillanatok, amiknek a jelentőségét akkor éppen nem is méri fel az ember, de amik aztán évtizedekre, vagy talán az egész életre hatnak. 1996. szeptember elsején a steyr-i fül-orr-gége osztály személyzetével Balatonszemesen voltunk amolyan „üzemi kirándulás” keretében. Aznap vitorláztunk a Librával,…

Dunatúra 2013

A forrástól Dietachig – Dunatúra 2013 augusztus Kis hijján 11 hónapja, 2012. szeptember 5-én küldte el Énekes György úr “Forráskeresés” címszóval Lukács László: A Duna forrásainál, Számvetés Donaueschingenben című alapos munkáját, mint ahogy írta figyelemfelkeltőnek. Erre válaszoltan én még aznap, hogy “Azt jelenti ez a forráskeresés (a szó mindkét értelmében),…

Provence 2012 szeptember

Provence 2012 szeptember   Eredetileg júniusra terveztük ezt a túrát, hogy megnézzük a levendulavirágzást és szeptemberben gondoltuk a Balti tengert meglátogatni, de aztán arra gondoltunk, hogy akkor Észak-Németországban már hideg is lehet, ezért megcseréltük a sorrendet. Így utólag bölcs döntés volt. A virágtengert így ugyan nem láttuk, de az időjárás…

100 napos program

100 napos program Aki ismer tudja, hogy bár erősen tagadom, azért én rendesen hiú faszi vagyok, aki egész életében küzd a saját testével, ami többnyire nem úgy néz ki és nem annyit teljesít, mint amit szeretnék. A teljesítménycsökkenést még csak lenyelem valahogy, igyekszem tudomásul venni, hogy az évek múlnak és…

Izrael 2011 november

Én már évek óta készülődtem az izraeli utazásra, hogy egyszer saját szememmel láthassam, mi is van ott. Anyánk februárban lesz 80 és nem nagyon jutott szembe semmilyen ajándék, amire ne mondhatta volna, hogy „minek az nekem, fiam”. Aztán jött a stílszerűen isteni sugallat, mi lenne, ha egy szentföldi utazást kapna…

Korzika motorral 2011. szeptember

Az előkészületekről Miriamon az idén kitört valamiféle betegség, aminek a lényege, hogy állandóan és mindenhova csak motorral megy. Neki jutott természetesen eszébe még májusban, hogy az ősszel esedékes szabadságunkon menjünk Korzikára, vigyük el magunkkal a motorokat, mert a sziget arról ismert, hogy a rengeteg szerpentin miatt elsőrendű motoros terrain. És…