Andaluzia kerékpáron 2015

Kedves olvasó! Ez az egész napló eléggé dicsekvősre sikeredett, az egész főképpen arról szól, hogy mi ketten Mirivel milyen sportosak vagyunk, mennyit bringáztunk hegyre fel és hegyről le, meg ilyenek. Igaz, ami igaz, a reménybeli olvasóinkhoz képest igencsak sportosak vagyunk, sőt tudunk köztük olyanokról is, akik egyáltalán semmit sem sportolnak.…

Dunatúra 2013

A forrástól Dietachig – Dunatúra 2013 augusztus Kis hijján 11 hónapja, 2012. szeptember 5-én küldte el Énekes György úr “Forráskeresés” címszóval Lukács László: A Duna forrásainál, Számvetés Donaueschingenben című alapos munkáját, mint ahogy írta figyelemfelkeltőnek. Erre válaszoltan én még aznap, hogy “Azt jelenti ez a forráskeresés (a szó mindkét értelmében),…

Bringatúra 2010

Bringatúra Ausztriában 2010 október Az augusztusi balatoni szabadságunkra, már a loire-i túra után, magunkkal vittük a bringáinkat is, hogy ott is tréningezhessünk a szicíliai utazásra. Annyi szépet és jót meséltünk barátainknak a kerékpáros kalandjainkról, meg persze szerettük volna, ha követik példánkat és öreg napjaikra kicsit aktívabbak lesznek, hogy megállapodtunk: az…

Az ennsvölgye-kerékpárosút R7

Der Ennstalradweg R7 Az Ennsvölgye-kerékpárosút R7   Mint ahogy azt terveztük is, tegnap csütörtökön kipróbáltuk az ennsvölgyi bringaút egy részét is. Maga az egész kerékpárosút 252 km hosszú, a folyó eredésénél, Gasthofalmnál kezdődik és Enns városáig tart. Az alsó szakasz itt megy el a házunktól kb egy kilométerre, a folyó…