Hongkong 2009

    Bevezető helyett   Mindenki, aki írt már disszertációt, vagy pályamunkát, nagyon jól tudja, hogy a bevezetés mindig a legutolsónak megírt fejezet. Ez most sem lesz másként, de én már most, közvetlenül az érkezés után elkezdem, aztán majd persze még százszor kiegészítem és átírom, de legalább az első bekezdések…

Ischgli napló 2008

Ischgli napló 2008 December 5. csütörtök. Kedves naplóm! Ezt a pár sort bevezetésnek szánom. Elhatároztam ugyanis, hogy a síszabi alatt napról napra naplót vezetek és aztán elküldöm nektek. A házban, ahol lakni fogunk, nincs internet, ezért majd a jövő hét végén, vasárnap kapjátok meg. Egyben persze hosszú lesz, de mit…

Loire és Bretagne 2010

Földrajzi-történeti bevezető Már évekkel ezelőtt elterveztük, hogy ha megvesszük, akkor a lakóautóval az első túránk a Loire völgyébe vezet, a híres kastélyokhoz. Én addig csak azt tudtam, hogy vannak, meg szépek, de semmi közelebbi ismeretem nem volt róluk. Úgyhogy, jó szokásomhoz híven, kicsit utánanéztem a dolognak. Aztán, 3 hónappal az…

A repülő balalajka

A repülő balalajka kalandjai középeurópa legnagyobb sztyeppetaván Az előzményekről nem kell sokat írnom, mindenki ismeri. Évek óta szeretnék egy jégvitorlást és ha elmentem valahova a szabadba korcsolyázni, majd a szívem szakadt, ha megláttam, hogy mások csak úgy siklanak a szélben. Legutóbb pont egy éve szenvedtem itt, a Fertő tavon. Akkor…