Vitorlázni Mikuláskor

Vitorlázni Mikuláskor

 

November 24-én, hétfőn este azt mondta nekem az én feleségem: „Ugye tudod, hogy én a jövő héten nem dolgozom? „Tényleg és miért nem?” – kérdeztem. „Hát mert évek óta ilyenkor szoktunk síelni menni, nem?” – válaszolta. „De most nincs hó” – mondtam. „Igen ez igaz, de nincs beteg előjegyezve, szóval visszacsinálni már nem tudom. Nem tudnál te is szabit kivenni?” – kérdezte. „Hát nem is tudom, majd holnap megnézem” – mondtam. Kedden megnéztem és tudtam. Aznap este azonban már nem tudtunk foglalkozni a dologgal, mert a munka után volt a Medicent (ahol Miri rendelője van) Mikulás ünnepe, oda illett elmennünk. Előbb végigvezettek bennünket az „Ars Electronica Center”-en, ez egy modern múzeum, láthattuk, hogy mire (is) költik az adóinkat, utána közös vacsora, fél 12 lett, mire hazaértünk.

„Akkor maradjunk egyszerűen itthon, vagy menjünk el valahova?” – kérdezte szerdán délután. „Hát itthon azért ne maradjunk, már hetek óta ugyanaz a szar köd van, minden szürke, nyálkás és hideg, nekem ebből elegem van, nem szeretnék 10 napot itthon ülni!” – mondtam. „De mihez lenne kedved?” kérdezte. „Legszívesebben elmennék valahova, ahol olyan katamaránt lehet bérelni, amilyent vettünk, akkor kiderülne, hogy elbírunk-e vele” – mondtam. „Hát meleg ilyenkor legközelebb a Vörös tengeren van” válaszolta a nej és beírta a gugliba „rotes meer topcat segeln”, aztán csak úgy záporoztak a „last minute” ajánlatok. Végül a Sheraton hotelre esett a választás a Soma bay-ben, mert itt az ötcsillagos szállásért, félpanzióval (az „all inclusiv”-ot nem szeretjük, mert akkor az egész nap csak zabálásból áll), a repülővel és a repülőtéri tranzittal együtt összesen 1.500€-t kértek. Igaz, ezért éjjel kellett utaznunk, de valamit valamiért. Ráadásul így a hét nap áráért 8 napot lehettünk Egyiptomban, mert vasárnap már reggel ott voltunk a szállodában és a rá következő vasárnap csak este indult vissza a gép. Azért még aludtunk rá egyet, de csütörtök reggel, még az ágyból lefoglaltuk, kifizettük és onnantól minden ment a szokásos kerékvágásban. Aznap este a szokás szerint már lázam volt, kapart a torkom, szóval valami kis vírusos nyavalyám lett, ahogy nálam távoli utazásokkor rendre megtörténik.

 

November 30., vasárnap

Persze grippémtől függetlenül eljött a szombat (igaz, csak kettőt kellett aludni), amikor bepakoltuk a cuccainkat két nagy bőröndbe: az egyikbe kerültek a vizes felszerelések, a neoprén ruhák, csizmák, széldzsekik, vitorláskesztyűk, búvár- és úszószemüvegek, stb., a másikba meg a ruhaneműk, aztán már csak tettünk-vettünk, TV-t néztünk fél éjfélig, akkor felpattantunk és háromnegyed 12-kor elindultunk Bécs-Schwechat irányába. Csak helyenként volt kritikus a köd, többnyire elég tempósan haladtunk, 1:40-kor begördültünk Mazur parkolóba és 10 perc múlva már a shuttle-buszon ültünk. 2-kor szálltunk ki a reptéren, megkezdődött a szokásos hercehurca és várakozás, aztán 4:00-kor elstartoltunk a Niki chartergépével, egy Airbus A320-assal az egyiptomi Hurghada felé. A gép nem volt tele, viszonylag kényelmesen utaztunk, útközben kicsit szunyókáltunk. Aztán felkelt a nap, de a sűrű felhők miatt nem láttunk semmit. Később felszakadozott a felhőzet, az első, amit megpillantottunk a Nagy Keserű tavak voltak, amik tudvalevően a Szuezi csatorna részei, szóval az irány stimmelt. Pár perc múlva megpillantottuk a Vörös tengert, ami persze kék, mint rendesen. A vörös név az ókori görög hajósoktól jön, akik az égtájakat színekkel is jelölték, így lett a saját tengerüktől északra eső víz neve Fekete, a déli meg Vörös tenger. Amúgy elég nagy víz, összesen 438.000 km² és a mélyben levő tektonikus aktivitás miatt lassan, de állandóan szélesedik, a két partja évente jó egy-másfél centire távolodik egymástól. További különlegessége, hogy mindkét oldalon sivatag veszi körül, ezért száraz a levegő fölötte. Emiatt nem csak a látótávolság kiváló, hanem erősen párolog is, utánpótlást meg csak a 29 km széles és mindössze 130 méter mély Bab al-Mandab szoroson kap az Indiai óceánból, ezért a vizében 1%-kal nagyobb a sókoncentráció, mint mondjuk az északi tengeren. Ez az egyetlen tenger a világon, amibe egyetlen folyó sem folyik. Nincs hordalék, a vize ezért nagyon tiszta. A tengerpart éghajlata sivatagi, évente átlagosan 12 esős nap van.

Amikor 7:20-kor landoltunk, bennünket is felhőtlen égbolt, ragyogó napsütés és 22 fok fogadott. Hurghada az Szuezi-öböl bejáratától 40 km-re délre fekszik, ma 150.000 lakosa van. A 80-as években kezdett invesztíciók hatására ma ez a város a Vörös tenger legnagyobb turisztikai központja, ennek megfelelő repülőtéri forgalommal. Itt is a szokásos menetrend szerint zajlott minden, sorban állás, vízum (30€ fejenként), útlevél, pecsét, csomagok. A mi időnk szerint fél 9-kor már a reptér előtti hatalmas buszállomáson kerestük a kocsinkat. Pécsett a távolsági buszállomást a helybeliek „Paraszt-elosztó”-nak hívják, erre itt inkább ráillik: az érkezési oldalon folyamatosan kiáramló tömeget rutinosan szűrik, osztályozzák és osztják el az irodák alkalmazottai. Mi is perceken belül egy Toyota mikrobuszban ültünk és máris indultunk délnek a Soma bay felé. Az 50 km-es utat az autópályán zökkenő nélkül tettük meg. A „zökkenő nélkült” most tessék költői módon érteni, mert az úton rengeteg fekvőrendőr (errefelé ezek igencsak derekasak) és ellenőrzőpontok (homokzsákokból épült géppuskafészkekkel) lassítják és kontrollálják a forgalmat.

Szűkebb hazánk a Soma félsziget és öböl. A félsziget fordított „L” formájú és dél felé móló szerűen egy 5 km széles és 3 km mély öblöt zár el a tengertől. A félszigetet 50-100 méter távolságban korallzátonyok veszi körül, odáig egy finom fehér homokkal borított lagúna van. A lagúna öböl felőli részén a part alig emelkedik néhány méterre a víz fölé, itt első osztályú homokos part várja a fürdőző közönséget. Az igazi látványosság a félsziget körüli talán 10 méter széles korallzátony. Itt a víz 1-2 méter mély, mindenféle színű korallokkal és köztük persze halakkal. A zátony külső oldalán szinte függőlegesen esik a tengerfenék. Nem tudom, milyen mély lehet, de akármilyen tiszta is volt a víz, a feneket nem láttuk. Igazi búvárparadicsom, a környező szállodákból buszokkal hozzák a búvárkodásra vágyókat a búvárklubokhoz, a zátony külső felén meg egymás mellett állnak a búváriskolák hajói. Délidőben legalább 20-25 hajót látni a strandról.

A félsziget csúcsán egy 2×5 km-es zónában vannak a hotelek. Ezt a területet kerítés zárja le és a forgalmat itt is kontrollálják. Az öböl felőli parton három szálloda van, a Kempinski, a Robinson Klub és a Sheraton, ahol mi laktunk. Már a félsziget csúcsán van a The Breakers Diving and Surfing resort. A félsziget külső, tenger felőli oldalán van La Residence des Csacades, egy szálla termálfürdővel(!!!), alatta szintén a Cascades névre hallgató Golf klub egy 16 lyukas pályával. Maga a félsziget egy kietlen sziklás sivatag, a szállodákon kívül nincs ott az égvilágon semmi. Hogy honnan jön a „Soma” név, biztosan senki sem tudja, egy monda szerint egy Abu Soma nevű sejknek annyira megtetszett, a hely, hogy letelepedett és ide is temették el, azóta őrzi a nevét a félsziget. (Az Abu apát és bácsit is jelent.)

Szerencsére már 10-kor elfoglalhattuk a szobánkat és mivel még láttuk, hogy az időbe belefér, lerobogtunk az étterembe reggelizni. A hotel olyan, amilyennek reméltük. Igazi nyugat-európai öt csillag, német direktorral, tiszta és elegáns tágas szobával, szép fürdővel, a tengerre néző erkéllyel. A szálloda központi része olyan, mint a híres luxori Karnak templom, körülötte zegzugos, de csak 3 emeletes épületek a szobákkal. A főépület előtt hatalmas, 50×40 méteres édesvizű, középen 1,50 mély pool.

A Sheraton főépülete a poollal                                   Miri a keleti szárny előtt, ahol laktunk

A reggeli után kipakoltunk, aztán lementünk a partra és körbe sétáltunk. Van itt minden, ami kell, de ami a legfontosabb, a homokon egész kis Topcat flotilla áll. Igaz, ezek egy számmal kisebbek, mint a miénk (k2), meg nincs hozzájuk genakker sem, de elsőre biztosan ezek is nagyon megfelelnek majd. További jó hír, hogy a szálloda vendégeinek napi egy óra vitorlázás ingyen van. Mivel az alváshiány miatt nem voltunk valami nagy erőben, megállapodtunk, hogy másnap, hétfőn reggeli után megbeszéljük, hogy mikor szállunk majd hajóra. A szálloda strandja 800 méter hosszú, a homokon 4 sorban nádtetős pergolák állnak, észak felé mindegyik mögött félkör alakú fonott szélvédővel és 2-3 napozóággyal. Mint később láttuk, az ágyak ponyva-huzatát hetente cserélik és minden nap korlátlanul kaphat mindenki friss fürdőlepedőt is. Mi is vételeztünk kettőt és kifeküdtünk a napra és délután 4-ig heverésztünk, illetve sétálgattunk a vízparton.

A strand pergolái                                                          Itt adják a töriket

A strand előtti lagúna ideális fürdőhely, csodásan tiszta fehér homokal. Az égbolt derült volt, a levegő és a víz is 25 fokosak voltak és 3-as északi szél fújt (éppen megjelentek a habkornák) 4-es pöffökkel. 4-re elegünk volt a napozásból, visszamentünk a szobánkba, fürdés után lepihentünk egy kicsit. Én hamarosan elaludtam, valamikor 7-kor ébredtem, átöltöztünk (fiúknak télen a vacsorához minimum hosszú nadrág, hosszú ujjú ing és zárt cipő illik), aztán lementünk az étterembe. Nem részletezném, itt is büfé vacsora van, de tényleg mindennel, amit csak el tud az ember képzelni. A végén meg a keleti édességek. Össze vissza ettem mindent, általában két-három napig tart míg annyira akklimatizálódom, hogy a zabálás helyett megpróbálok kulturáltan étkezni.

A kaja után azonnal lefeküdtünk, Miri ivott a vacsihoz egy pohár vörösbort, én meg bevettem egy Lexotanil-t, mert délutánra tetőzött a taknyosságom, percenként tüsszentettem és köhécseltem egy kicsit és ennek ellenére ki akartam aludni magamat. Még magamhoz vettem az orrcseppjeimet és azonnal álomba merültem.

 

December 1., hétfő

Valamikor 8 óra után ébredtem, érdekes módom Miri is szunyókált még. A taknyom csökkent, a tüsszentések száma és intenzitása sajnos nem. Aztán lassan felkászálódtunk és elmentünk reggelizni. Reggelihez a rövid nadrág és a szandál is megengedett. A kaja után magunkhoz vettük a cuccainkat és irány a part. Mire leértünk, már alig találtunk szabad napozóágyat, de végül csak akadt kettő. Elbattyogtunk a fiúkhoz, akik a vízi-sportokat intézik és megállapodtunk, hogy délben kezdjük a vitorlázást, mert most elég erős a szél. Tényleg, később is tapasztaltuk, hogy a szél általában reggel a legerősebb, aztán déltől alábbhagy és estére már elég finoman fúj. Szóval napoztunk délig és akkor egy instruktorral Mahmuddal elindultunk a katamaránnal. Én vittem trapéz-gatyát is, Miri meg kormányozott, így forgolódtunk az öbölben.

Egyre merészebbek lettünk, a végén már egytalpaztunk, aztán egy erős pöffnél szépen fel is borultunk. Ennek a katamaránnak nincs schwertje, hanem a test nagyon keskeny metszésű, úgy hat mint egy „hosszú-kiel”, hiába eresztett Miri a kormányon, a kat az istennek sem akar szélbe állni. Ahogy látom, itt a pöffnél nem elég utánaengedni a kormányon, hanem rendesen nyomni kell, vagy a legjobb a kormányt hagyni és inkább a shotot ráereszteni. Akkor és ott ezt még egyikünk sem tudta, de semmi baj nem történt, fürödtünk egyet a 25 fokos tengerben és 3 perc múlva megint állt a szerkezet. Azonnal megfogadtam, hogy a télen erős edzésbe kezdek és tényleg rendesen lefogyok, hogy vissza tudjak mászni a fedélzetre. (Valamikor többméteres vízben is vissza tudtam ülni a kajakba, csak úgy erőből. Realista vagyok, tudom, hogy ez így már nem lesz többet, de valami hasonlóra szükségünk lesz, az biztos. Mahmud olyan 25 éves, sportos legény, felpattant a trampolinra és simán kihúzott bennünket, de mindenhova nem vihetjük magunkkal.) Aztán lejárt az óra, kiraktuk a srácot, mi meg mentünk tovább. Egyre jobban ment, Miri nagyon szépen kormányzott egész végig, aztán az újabb óra után kikötöttünk. A kikötés itt nem valami nagy kaland, kicsit leveszel a sebességből, aztán kicsusszansz a homokra. Fokrollert felteker, a grószshotot meglazítja és kiszáll.

Előkészítik a flotillát                                                    Ez itt a Sharki, a kedvencünk

Hátszelezni nem lehet vele, legfeljebb raumban mehet az ember, de valahol félszél környékén iszonyúan gyors. Hát, ha még meg is tanulunk vele rendesen menni. Jó lesz ez kérem, csak rá kell edzeni. Amúgy elég vizes sport ez így, az ember segge 2 perc után csupa víz, 5 perc után meg mindened. Jó volt a neopren ruha, a szélben megfagytunk volna.

A vitorlázás után nem is vetkőztünk le, hanem felkaptuk a búvár-szemüvegjeinket és a pipákat és elmentünk a korallokat bámulni. A szálloda előtti szakaszon már 50 méterre a parttól korallzátonyok vannak, mindenféle színes halakkal. Egy jó órát úszkáltunk fel-alá, aztán kimásztunk és kifeküdtünk a partra. Sajnos itt is érezni, hogy tél van, négykor már alig melegít a nap. Mi is felkászálódtunk. Zuhanyzás után kicsit lepihentünk, olvasgattunk és rákészültünk a vacsorára.

Éppen az imént fogadtam meg, hogy lefogyok, de ehhez képest belapátoltam egy ötfogásos vacsorát. Előbb egy burgonyakrémlevest, aztán sült halat pilaf-rizzsel, rántott bárányt krumplisalátával, levezetésnek egy kis sajtot és a végén mindenféle édességeket. Ma fehérbort ittunk. Még hazakúsztunk a szobába és az ágyainkba omoltunk.

 

December 2., kedd

Mindketten 8 után ébredtünk, volt tehát kis restancia az alvás területén. A nátha jelentősen javult, közel a teljes gyógyulás. Azonnal felpattantunk és a tegnapiból tanulva – a cuccainkat levittük a partra és lefoglaltunk egy kellemes pergolát az ágyakkal, aztán elmentünk reggelizni. Ma kinn, a teraszon ültünk a nap alatt. Már kora délelőtt is nagyon kellemes meleg volt ingben rövidnadrágban is. Aztán felvettünk egy kis helyi pénzt, Egyiptomi fontot (1€= 9 Font, szóval 1 Font az kb. 33-34 Forintnak felel meg. Mindenek előtt elsétáltunk a fodrászhoz, akinél Miri még tegnap rendelt két üveg illatos testápoló olajat száraz bőrre. Az olajat felvittük a szobába, elzártuk a pénz a széfbe. Közben találkoztunk a szobafiúnkkal, akit, ha jól emlékszünk Aden-nek hívnak. Kapott 90 Fontot a szolgálataiért, aminek láthatóan örült. Ahogy láttuk, a személyzet csak férfiakból áll, csak a recepción és a konyhán láttunk egy-egy lányt. A személyzet rendkívül udvarias, mindenki beszél angolul, a pincérek többsége németül is. A kiszolgálás első osztályú, de a fiúk nagyszerűen takarítanak is, a szállodát és a szobákat gyönyörűen rendben tartják.

Aztán lementünk a partra. Ma is hétágra sütött a nap. Előbb heverésztünk csak úgy, de akkor a nejem nekilátott az olvasásnak, én meg elmentem sétálni a konkurenciához, meggusztálni a Robinson klub katamaránjait. Itt a vízi-sport bázist a bajor Chiemsee Wassersport GmbH üzemelteti német edzővel. Ott is K2-esek álltak, de az egyik genakkerrel is fel volt szerelve. Nézegettem, hogy mit hova, aztán hazacsoszogtam. Máris itt vagy, kérdezte a nejem, mert félt, hogy nem hagyom olvasni, ezzel szemben kifeküdtem a napra és tartottam a számat. Így ment ez háromnegyed kettőig, amikor felöltöztünk a vitorlázáshoz, átadtuk Mahmudnak is a baksist, aztán hajóra szálltunk. Miri már reggel közölte, hogy kormányosi karrierjét befejezettnek tekinti, üljek csak én hátul, mint eddig, aztán ő meg elől szorgoskodik, most csak a fokkal, ha meg lesz, akkor a genakkerrel is. Nem szeretné ugyanis ezt a szép szabadságot állandó félelemben eltölteni, had élvezze ő is a dolgot. Inkább féljek én. Így is lett.

Miri művelődik                                                A vizisportok telephelye

Egy ilyen katamarán iszonyúan gyors valami, ahogy ezzel hasítottunk, még ilyen gyorsan sosem vitorláztunk. Egyszerűen elképesztően megy már ez a k2-es is minden trim nélkül, ahogy megkapod. Egyelőre csak a trampolinon ültünk és még így is száguldottunk. El sem tudjuk képzelni, mit tud a k1-es a nagyobb vitorlákkal, meg a genakkerrel.

Amúgy nagyon iránytartó szerkezet, a hosszú kiel miatt stabil, csak akkor kell a kormányhoz nyúlni, ha irányt akar változtatni az ember. Emiatt persze alig lehet megfordulni vele, ha nem vesz az ember lendületet, megáll valahol középen. A hauzolás megy flottul, ha van rá hely inkább azt kell erőltetni. A legfaszább a bum nélküli grósz, ha elengeded a schotot, azonnal kimegy belőle a szél és a kat rögtön megáll. Kritikus helyzetben elég 20 centit a grósz-shoton engedni és máris megint stabil a helyzet. A végiglatnis vitorla nem zörög, nem csattog, ha laza a grószshot nincs semmi veszély, akármekkora is a szél. Ha véletlenül patent-hauzolás lesz a dologból, az sem tesz semmit, a bum nélküli laza vitorla nem, vagy alig fog szelet, kicsit sodródik az ember, ez minden. Ráadásul nem is verhet fejbe. Az egyetlen hátrány, hogy nem lehet hátszelezni vele, de azt úgyis utáltam mindig, nekem nem fog hiányozni.

A dolog lényege persze a rohanás. Nem akarnék nagy számokat írni, mert fogalmam sincs, milyen gyorsan mentünk vele, de rettenetes érzés, amikor nekilódul és csak úgy spriccel a víz. Van otthon egy kézi GPS-ünk, el kellett volna hozni, akkor lenne pontos adat. Na, majd tavasszal a Traunseen megmérjük. A Robinsonban kiraktak 3 bóját és háziversenyt tartottak. Nem akartunk direkt bepofátlankodni, de azért egy-egy csapáson összemértük magunkat velük.

Nagyon élveztük mindketten, időnként váltottunk egy-egy sós puszit és a végén nagyon sajnáltuk, hogy már vissza kellett adni a hajót. Azonnal lefoglaltuk holnapra 1-től 3-ig. Mire visszaértünk az ágyainkhoz ugyancsak lemenőben volt a nap. Elindultunk a szobánk felé, de próbaképpen bedugtuk a lábunkat a poolba: hát kiderült, hogy kellemesen melegre (28⁰) felfűtötték a vizet. Azt hinné az ember, hogy mindent napelemről működtetnek, de legalább a vizet azzal melegítik, de nem, mert olyan olcsó az olaj, hogy nem éri meg a napelemeket telepíteni. Gyorsan beugrottunk és úsztunk egy-két hosszt. Csak amikor ki kellett menni, volt kurva hideg. Holnap elhozzuk a fürdőköpenyeinket is.

A zuhanyozás után egy órácskát még lepihentünk, aztán jött a vacsi. Úgy látjuk, hogy időnként tematikus vacsorák vannak, ma francia este volt. Részemről: pácolt lazac kapormártással, zöldségkörettel, vajaskenyérrel, utána pulyka cordon bleu friss datolyával, harmadiknak marhasült aszalt szilvával. Utána már csak az édességeket erőltettem, a francia krémes, a mille feuille mindenféle változatait, mert az igazi krémes (nem pedig az a fűrészporból és vanillia-pudingból készült szar, amit manapság a cukrászdákban kapni) az egyik gyengém. De hétfőtől szigorú fogyókúra.

Egy kellemes esti séta után már az ágyunkban fekszünk. A nej már szunyókál, én meg eddig írtam, de most már én is befejezem.

 

December 3., szerda

A mai napot két igazsággal indítanám:

1. A tőkesúlyos hajóknak kicsi a kezdeti, de nagy a végstabilitása, vagyis minél jobban dől, annál inkább hat a tőkesúly. A katamaránnak ezzel szemben nagy a kezdeti stabilitása, ezzel szemben a végstabilitása nulla, vagyis minél jobban megdől, annál instabilabb lesz és egy határon túl menthetetlenül felborul. Így áll ez minden vitorlás könyvben és tényleg így is van.

2. Más ország, más szokások, más erkölcsök.

Ébredéskor konstatáltam, hogy elmúlt a náthám. Ma a reggeli után előbb pihentünk egy kicsit, aztán elsétáltunk az Orca búvárklub stégjéhez, illetve azon be a merülés színhelyéhez, mert délután mi is ott szerettünk volna búvárkodni. Mint ahogy már említettem, a korallok a parttól 50-100 méterre vannak. A klubnál építettek ezért egy 100 méter hosszú, 3 méter széles fastéget, a végén, pont ahol a korallok kezdődnek lépcsőkkel. A búvártanulókat beöltözve, palackostól, uszonyostól kis golfkocsikkal kiviszik a stég végére, ott beleugranak a vízbe, elvégzik a tanórájukat, kimásznak és utána a kocsival visszaviszik őket a partra. Ennél kényelmesebben, egyszerűbben nem megy. Na, majd a vitorlázás után mi is itt fogunk vízbe ereszkedni, persze csak úgy a pipával és megbámuljuk a halakat.

Selfie útban az Orca búvárklubhoz és a móló

Utána napoztunk fél egyig, amikor felvettük a mentőmellényeket és elindultunk a mai vitorlásedzésre. A tegnapihoz képest gyengébb volt a szél, ezért meg sem tudom magyarázni, hogyan borítottam fel a katamaránt már az első félóra végén. Elkezdett dőlni, én meg csak vártam, mint egy balfasz, talán azt hittem (nem gondoltam, mert arra nem volt idő), hogy úgy van, mint a 8 méteressel, dőljön csak, majd feláll. Az egész nem tartott 3 másodpercig és már feküdtünk is. Ráadásul ma beleestünk a vitorlába, ami szépen el is szakadt alattam (nem volt már új, éppen ott szakadt el, ahol már javítva volt). Miri magasabbra esett, mire lekászálódott a vászonról, már át is fordultunk, az árboc merőlegesen lefelé, a talpak meg felfelé, szóval szépen fejre álltunk. Szerencsére elég mély volt a víz, nem ült föl az árboc csúcsa. Akkor én alámerültem, kiakasztottam a grószshotot, felcsavartam a fokot. Mire ezzel végeztünk, máris ott volt a Robinson klub motorcsónakja a német edzővel (30+) és két nővel a fedélzeten. Szerencsére tudta, mit kell ilyenkor csinálni: nekünk hátra kellett állni a trampolinra az egyik talp mellé, ő meg elkezdte emelni a másik talp elejét. Nem is nagyon kellett erőlködnie, szépen feljött az árboc a víz színére. Mi persze a végén automatikusan beleestünk a vízbe, de onnan már tudtuk, hogy hogyan megy tovább, felmásztunk a talpra (edzeni kell és le kell fogyni, mert majdnem beszartam az erőlködéstől), aztán a felállítókötéllel magunkra rántottuk a katamaránt, ami megint szépen úszott. Akkor feltettem Mirit a fedélzetre, ő meg nagy nehezen felvonszolt engem. (Edzeni kell és le kell fogyni, nincs mese!) Leszedtem a szakadt nagyvitorlát és elindultunk csak a fokkal hazafelé. Ez eltartott volna egy darabig, mert olyan 5 km-re voltunk a szállodánktól, ha egyáltalán odaértünk volna, mert csak a fokkal nem tudtuk tartani a magasságunkat. Ezt látta a német barát is, 10 perc múlva visszajött értünk és hazavontatott bennünket. Szerintem fickó nagyon rendes és segítőkész volt, de időnként ez sem segít, mert Miri rendkívül unszimpatikusnak találta, különösen, „ahogy adta nekünk az utasításokat, miközben a két punci folyamatosan csodálta őt”. Mit tegyünk, én ma nem lehettem a csodálat tárgya.

Na otthon volt futkározás, amikor megjöttünk, ők ugyanis észre sem vették, mi történt. Kihúztuk a hajót és kértünk egy másikat, mert volt még egy kifizetett óránk. Az a hajó most foglalt, közölték, de majd jóváírják nekünk az időt. Na jó. Visszavittük a mentőmellényeket és akkor mondja az egyik bérlős fickó, hogy elviszik a vitorlát javításba és akkor mi azt szépen kifizetjük. És a biztosítás? – kérdeztük. Az nincs, mert nem kértünk, volt a válasz. Kiderült, hogy a hazai szokásokkal ellentétben, ahol még egy tökgyalut sem adnak bérbe biztosítás nélkül, legfeljebb van valami önrészed, itt ezt külön kérni kell. Amúgy 10 € lenne óránként, szóval biztosan megkötöttük volna. Állítólag ki van írva, de a vitorlázós napszemüvegeinkben mi már nem tudjuk elolvasni a kinyomtatott plakátokat. Nagy baj nem történt, a vitorlát állítólag 30-35-ért megvarrják az este Hurghadaban (eddig ennyi lett volna a biztosítás), de utána elkezdtünk reszketni, hogy mi lett volna, ha tényleg kárt csinálunk, mondjuk ütközünk egy másik hajóval. Még otthon nézegettem az árlistát, ezekhez a hajókhoz mindent, a legutolsó alátétig lehet pótalkatrészként kapni/rendelni, egy test például 5.000€ körül van. Ha meg személyi sérülés történik, akkor fel is akaszthatod magad. Erre meg van esély, mert a korallzátonyon piros és zöld bóják jelzik, hogy hol lehet átmenni a hajókkal és egy csomó balfasz meg pont itt búvárkodik. Szóval ha bárki Európán kívül bármit bérel, kéretik nem elfelejteni rákérdezni a biztosításra. Holnapra már mi is így rezerváltuk a hajót.

Fél 3-kor teljes neoprén öltözetben kisétáltunk a búvár-móló végére és egy órán át úszkáltunk a színes korallok fölött, bámultuk őket és a még színesebb halakat. Aztán még heverésztünk a lemenő nap alatt, 4 óra után feljöttünk a szobába, megfürödtünk, én nekiálltam írni, Miri meg olvasni, de ahogy látom most már inkább csak alszik.

Romantikus vacsora gyertyafénynél a teraszon                              Útban a büféhez az utánpótlásért

Ma „arab vacsoraest” volt, többnyire tradicionális arab ételekkel. Lencselevest, mindenféle párolt zöldségeket, borjúragút és a végén arab édességeket ettünk. A cukrászok kitettek magukért, át kellett rendezni az önkiszolgáló pultokat, annyiféle sütit készítettek. Többnyire sült leveles-tészta volt az alap, mézzel bőségesen megöntözve. Ma sört rendeltünk, Stella került az asztalra, egy 1897-ben, eredetileg belgák által alapított egyiptomi sörgyár terméke. Mindkettőnknek nagyon ízlett, ettől kezdve csak ezt ittuk.

 

December 4., csütörtök

Mára megváltozott az időjárás, reggelre fátyolfelhős lett az ég és a szél teljesen elállt. A szélcsendben hamar párás lett a levegő, emiatt ma sokkal melegebbnek éreztük, mint eddig. Előbb lesétáltunk a hajókölcsönzőbe, megkérdeztük mennyibe került a vitorla reparálása. Az ár nem változott, 30€-t kértek a javításért. Aztán elmentünk reggelizni. A reggelinél történt a nap egyetlen izgalmas eseménye: amikor a teraszra értünk és hely után néztünk, a pincér odavezetett bennünket az egyik éppen szabaddá vált asztalhoz, ott előttünk lecserélték az asztalterítőt, kirakták az evőeszközt. Hogy mindenki láthassa, hogy az asztal már foglalt, megvártuk a kávét is, sőt ittunk egy csészével és csak aztán mentünk el a büféhez. Amikor éppen jövünk kifelé a megrakott tányérokkal, látom ám, hogy az egyik széken egy női táska van, még mondom is a nejnek, valaki úgy látszik nem vette észre, hogy már foglalt az asztal. Tényleg, alig kezdtünk el enni, megjelenik egy 70+ nő és elkezd németül szívóskodni, hogy ez az ő asztala és hogyan képzeljük, hogy csak úgy odaülünk. A magyarázat, hogy ebben az esetben mégis ő téved, nem hatotta meg, ott értetlenkedett. A legerősebb érve az volt, hogy ő még nem járt így soha sem. Hiába mondtuk, hogy az életben mindig van egy első eset és ha továbbra sem figyel, hamarosan megismétlődik a dolog, a végén mégis úgy kellett elküldeni erőszakkal és csak akkor hagyta abba a vartyogást, amikor rákiabáltam, hogy elég a hülyéskedésből. Az incidens ellenére szépen megreggeliztünk és kimentünk a strandra napozni és fürödni a lagúnában.

Ilyen a lagúna a Robinson felé, de ne a nőt nézze, hanem a bal válla fölött a katamaránokat.

Rendesen meleg lett és úgy tűnt, hogy ma az egész világ lassabban mozgott, mint máskor. Hiába reméltük, csak nem jött meg a szél, ezért le kellett mondanunk a vitorlázásról, de azonnal lefoglaltuk az egyik hajót pénteken délelőtt 10-től 12-ig. Kicsit napoztunk, aztán elsétáltunk a Robinson klubba körülnézni. Itt az épületek az arab stílust utánozzák, de hogy, hogynem a házak közé vízzel teli csatornákat építettek, mint mondjuk Velencében, vagy Amszterdamban. Hogy ez hogyan jutott a tervező eszébe, nem tudjuk, de furcsán hat a sivatagi háttérben. Miri benézett a boltokba, szeretett volna valami kendőt venni, de nem talált kedvére valót. Végül már hazafelé találtunk egy berber-sátorból kialakított üzletet, ahol sikerült vennie kettőt is. Egy könnyebb és egy nehezebb háziszőttes pamutvásznat, amikből majd otthon kabátka (esetleg ruha?) és blúz lesz. Persze haza kellett mennünk a pénzért, aztán meg vissza a kendőkért, vagy két órát voltunk úton. Megállapítottuk, hogy a mi szállodánk sokkal szebb és a strandunk is veri a Robinson klubét.

Panorámakép a Sheraton előtti lagúnából

Amikor felvettük a pénzt a kendőkre, láttuk, hogy a szállodában kitört a karácsonyi őrület. Az egész lobby átalakult, középen felállítottak egy hatalmas karácsonyfát, minden lehetséges helyre karácsonyi dekorációt aggattak, az éttermek bejáratai olyanok lettek, mint a mézeskalács házikók utcafrontja. Középen egy asztalra meg mindenféle csokoládé-figurákat, a télapótól a kisjézusig állítottak bőséges cukorhab-díszítés közé. Lenne baj, ha megállna a klíma, mert hamar megroggyannának a figurák.

Délután még elmentünk megint búvárkodni. Egy órát úszkáltunk az akváriumban. A víz ugyan (a tábla szerint) 25 fokos, meg volt rajtunk neoprén gúnya is, mégis elég szépen kihűltünk, ezért gyorsan beleugrottunk pool meleg vizébe egy fél órára. Közben lement a nap, felmentünk a szobába, kicsit lepihentünk és 7-kor felvonultunk a vacsorához.

Ma este „Tenger gyümölcsei” vacsora volt, hal- és rákleves, hal- és ráksaláták, egészben sült halak, főtt rákok mindenféle variációban, tintahalak mártásokkal, gyümölcs- és zöldségköretekkel, amit csak el lehet képzelni. A nem halevőknek, meg csirke és marhahús. Mi Mirivel nagy tengeri herkentyű tisztelők vagyunk, ettünk is nagyon rendesen mindenből. A kaja után még sétáltunk egyet a langyos estében, aztán ágyba bújtunk.

 

December 5., péntek

Reggel kicsit elaludtunk, sietnünk kellett, hogy le ne késsük a hajónkat. Éppen csak megreggeliztünk és már mentünk is le a strandra a katamaránhoz. Ma nem történt semmi incidens, nincs is mit jelenteni, legfeljebb azt, hogy nagyon élveztük megint, amikor visszaadtuk, máris lefoglaltuk holnapra, de most már 10-tőt egyig, szóval 3 órára.

Déltől napoztunk, fürödtünk, elsétáltunk a golf klubig. Az már a félsziget szabad tenger felőli, keleti partján van. Az öbölben levő szállodák előtt homokkő lapokat utánzó betonozott út van, mindkét oldalán kaktuszokkal és pálmafákkal. Azt hittük, hogy az körbevezet a félszigeten, egészen fel a La Residence des Cascades hotelig. De nem, a búvárok után véget ér az út és azonnal igazi sziklás sivatagban bandukolsz, ahol az égadta világon nincs semmi növény. Itt a part sziklás, meredek, ahogy lenéztünk, megláttunk alattunk egy kb. másfél méteres kékpettyes-ráját, éppen beásta magát a lagúna homokjába. A golfklubig vezető ösvény elvisz egy telefontorony mellett, na ennek az alján volt már egy nagyobbacska napelem, de nem használhatják, mert tiszta kosz volt a felülete. A golfpálya a várakozássommal szemben nem műfüves, hanem rendes gyeppel borított, hogy mennyi vízre van szükség az öntözésre, el sem tudom képzelni. A séta után még kifeküdtünk napozni, de én ezt nem sokáig bírom, fél három felé felé feljöttem a szobába, mert kicsit elálmosodtam, Miri meg lenn maradt a strandon olvasni és napozni. Még megnézte a naplementét, csak utána jött föl ő is. Közben én is felébredtem, olvasgattunk.

Lemegy a nap, de a szfinx azután is őrzi a hotelt.

7-kor jött a vacsora, ma „amerikai este” volt, beleértve az USA-t és Mexikót. Miri kifogott egy olyan erős szószt, amit a hamburgerekhez kínáltak, hogy utána egy negyedórát üldögéltünk, mire visszatért az ízérzése. Nagyon jó volt az édes zöldségekkel-gyümölcsökkel töltött pulykamell is. A kaja után még próbáltam olvasni, de szerintem 9-kor már aludtam.

 

December 6., szombat

Igen, ma Mikulás napja van. A reggeli asztalokon mindig van egy kis brossúra, amiben elolvashatjuk az aktualitásokat. Ezek szerint mára zavartalan napsütés és 29 fok várható, a levegő páratartalma 31% lesz, a nap kel 6:22-kor és nyugszik 16:49-kor. 9-10 km-es észak-északkeleti szél fúj majd. Az apály 11:30-kor, a dagály 17:30-kor tetőzik, a vízszint összesen 70 centit változik.

Itt Mikuláskor is virágzik minden és az étterem taraszán ragyogóan süt a nap.

Kicsit későn indultunk neki a napnak, a végén már sietnünk kellett, hogy 10-re odaérjünk a vitorlásokhoz. Mára három órára foglaltuk le a katamaránt. Azt hittük, hogy ma a gyenge szeles napot gyakoroljuk majd, de a meteorológusok kicsit alábecsülték a légmozgást, nagyon friss szélben repkedtünk az öbölben fel és alá, meg ide-oda. Eleinte nagyon koncentráltunk, hogy baj ne történjen. Később lazult a helyzet, egyszer annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettük a bójákat és majdnem rámentünk az öböl végén a korallokra. Ez volt az egyetlen incidens a 3 óra alatt. Amikor visszaadtuk a hajót, mindjárt lefoglaltuk holnapra is és kértük, ha lehet a Sharki-vel mehessünk, mert valamennyi kat közül ez futott a legszebben, ennek álltak a legjobban a vitorlái.

Utána egy kicsit kifeküdtünk a napra, aztán felöltöttük a neopren ruhákat és elmentünk akváriumot bámulni. Ez óra hosszat lebegtünk a vízben és nézegettük a színes halakat és korallokat, aztán visszafelé a strandra beleugrottunk a poolba kicsit felmelegedni, mert a ruhák ellenére szépen kihűltünk. Ha az ember úszkálna, biztos nem fázna annyira, de így lebegve, gyakorlatilag mozdulatlanul egy idő után kurva hideg lesz. Miután felmelegedtünk, visszakúsztunk a partra és még kifeküdtünk egy kicsit a napra. 4-kor felmentünk a szobába, zuhanyzás után bebújtunk az ágyba olvasgatni, aztán 7-kor következett a vacsora.

Ma este vegyes kaja volt, mi először egy gerstli-levest, aztán egy steak-et, utána én egy halat lyoni burgonyával, Miri meg kuskust bárányragúval ettünk. A végén jöttek az édességek, mai is sört ittunk a kajához. A vacsora után Miriam szinte azonnal elaludt, én még erőltettem kicsit az olvasást, de hamarosan én is az oldalamra fordultam.

 

December 7., vasárnap

Eljött sajnos az utolsó nap reggele. Ma is felhőtlen égboltra ébredtünk, de már korán reggel is rendesen fújt a szél. Megreggeliztünk, aztán leköltöztünk a partra és ahogy megbeszéltük, háromnegyed 10-kor jelentkeztünk a hajóért. Közben rendesen feljött a szél, én elkezdtem fosni, kérdezgettem is, hogy mi lesz ma a széllel. Azt reméltem, hogy el tudom csúsztatni a startot későbbre, amikor már gyengébb lesz. Sajnos, azt mondták az urak, hogy inkább most induljunk, mert később csak erősödik majd. Miri vételezett egy trapéz-gatyát és nekivágtunk. Az első órában rendesen féltem, mert el akartam kerülni a borulást, de aztán hozzászoktam a dologhoz és egyre bátrabb lettem.

Van, aki ül, van aki egy kötélen lóg,

de úgy látszik, mindenki élvezi.

Miri gyakorlatilag egész idő alatt a trapézon lógott, ez nagyon sokat segített. A szél tényleg tovább erősödött, a raum-kurzusokon olyan gyorsan mentünk, hogy nem nagyon mertem hátranézni, féltem, hogy rosszul leszek. Egyszerűen szédületes, hogyan hasít egy ilyen katamarán, ha rendes szél van. Bizony, sokat kell még gyakorolnunk, hogy a sajátunkat is meg tudjuk majd lovagolni. Azon kicsit hosszabb az árboc, nagyobbak a vitorlák és még ott van a genakker is. Ahogy számoltuk, ha megjön a pöff és elkezd emelkedni a luv-test, legkésőbb 2 másodpercen belül tenni kell valamit, mert már fel is borultál. Szóval állandóan résen kell lenni a kormánynál. Fél 12 felé kijöttek a fiúk a motorcsónakkal és megnézték, élünk-e még? Konstatálták, hogy minden rendben, aztán ismét magunkra hagytak bennünket. Délben a Robinson klubban ismét házi versenyt tartottak, szabályosan kirakták az olimpiai pályát és a 6 hajó komoly versenyt vívott. Semmi csoda nem történt, az edző nyerte a futamot, nekünk annyiban volt érdekes, hogy a pálya részben az utunkba esett és ezért kerülgetnünk kellett a mezőnyt. Nagyobb gondot okoztak a szörfölők, ők úgy mentek, mit a snowbordosok a sípályán. Csak egy irányba figyeltek és leszarták, mi van mögöttük. Végül őket is leküzdöttük baj nélkül.

Ma nem volt rajtunk ruha, mert a neoprent már kitettük száradni, hogy délután becsomagolhassuk őket. Ugyan a levegő 28 fokos, a víz meg 24 fokos volt, az erős szélben ugyancsak átfagytam. Miri jobban járt, mert a trapézon nem érték annyira a hullámok, de én állandóan vízben ültem. Amikor 1-kor visszaadtuk a hajót, már reszkettem egy kicsit, gyorsan bele kellett ülnöm az uszoda vizébe, hogy felmelegedjek. Ma ez sem segített, végül egy törölközőbe csavarva kifeküdtem a napra, aztán lassan magamhoz tértem.

2-kor elmentünk sétálni az öböl végi homokos félszigetre. Majdnem egy órán át csatangoltunk a sekély vízben, aztán összepakoltunk és felmentünk a szobánkba. Megfürödtünk, becsomagoltunk és 4-kor lementünk a recepcióhoz. Kifizettük a számláinkat, még lementünk a pool-bárba, ittunk egy jó kávét, aztán fél ötkor beszálltunk a mikrobuszba, ami kivitt bennünket a hurgadai repülőtérre. Itt összefolytak a népek a különböző szállodákból, ennek ellenére elég flottul ment a „check-in”.  Igaz, a biztonsági ellenőrzést elég lazára vették, itt egy európai reptér alkalmazottja ugyancsak csóválná a fejét. Körbejártuk a reptéri bazárt, de semmi érdekeset sem találtunk. Miri evett egy pizzát, ittunk mindketten egy sört, aztán leültünk a 3-as kapuhoz. Én a naplót ítram, Miri meg spanyolul tanult, mert 6 hét múlva kezdődik az andalúzia bringatúra.

A menetrend szerint pontosan 19:55-kor startoltunk, megint a Niki A320-asával. Most dugig volt a gép. Követtük a Szuezi öböl vonalát, aztán Kairónak fordultunk. A fényekből ítélve akkora a város, mint a Dunántúl. Alexandria fölött kirepültünk a Földközi tenger fölé. Görögországig derült éjszaka volt, a Duna fölött megjöttek a felhők, így csak a monitoron láthattuk, amikor átrepültünk Mohács és Fűzfő fölött. 23:05-kor landoltunk Bécsben, 4 fok, zuhogó eső. A gépből utolsónak szálltunk ki, mert így nem kellett sokáig állnunk a buszban blúzban és ingben. Hamarosan megkaptuk a csomagjainkat, kivettük a pulóvereket, télikabátokat és a sapkákat, aztán ki a parkolóhelyre. Onnan egy futamban hazagurultunk, kettőkor már mind a ketten aludtunk.

Akkor most még gyorsan a tanulságot: akár ma is újra nekiindulnánk.