Keresztény kalendárium

Keresztény kalendárium

(ateistáknak, 2012-es dátumokkal)

 

Ha én egy vendéglőben odalépnék egy asztaltársasághoz, ahol korombeli hölgyek és urak ülnek és csak úgy minden bevezető nélkül elkezdeném, hogy „Mint a mókus fenn a fán, három, négy!, majdnem biztos, hogy a csapat rázendítene. Hiába no, a korosztályom és én, akiket ma ismét szívesen, mint Ratkó-gyerekeket emlegetnek, ebben nőttünk fel, viszont nem jártunk hittanra és ezért általában fogalmunk sincs a keresztény ünnepek eredetéről. Egy darabig azt hittem, hogy mi ennyiben is a létező szocializmus áldozatai vagyunk, de aztán Ausztriában kiderült, hogy a munkatársaimnak itt is csak vázlatos ismereteik vannak arról, hogy másnap éppen miért nem kell dolgozni jönniük. Márpedig errefelé ez gyakran előfordul, a sógoroknál van ugyanis a legtöbb egyházi emléknapon alapuló hivatalos munkaszüneti nap.

Na, gondoltam, itt az idő, hogy lehagyjuk a kapitalistákat, ezért a múlt évben a barátaimnak minden ilyen ünnepnap előtt egy rövid emailban összefoglaltam a dolgok lényegét. Most, Karácsony közeledtével körbe értem az évvel és az irományaimat egy közös kalendáriumban közreadnám, hátha van még valaki, akinek ez irányú műveltsége hiányos. A naptárban nem csak a hivatalos munkaszüneti napokról emlékeztem meg, szerepelnek benne nem általánosan ünnepelt évfordulók is, mint a névnapom, vagy éppen a libasült apropójából a Márton nap. Aztán, hogy a szabadnapokra eső programok tervezését megkönnyítsem, odaírtam a következő évben esedékes dátumokat is.

 

Január 6. Háromkirályok, Vízkereszt és az Epiphania

Január 6. a „karácsonyi tizenketted” (12 napos ünnep), a német „Rautage“ zárónapja. (Innen az ünnep angol neve is: Twelfthday, „Tizenkettedik nap”). A 354 napos holdév és a 365(366) napos napév közt kereken 11(12) nap a különbség, az évkezdéskor beiktatott pótnapok ezt a különbséget voltak hivatottak eltüntetni Európa luniszoláris parasztnaptáraiban. Számos európai népszokás szerint ilyenkor mindenféle gonosz szellemek jelennek meg, akiknek a távol tartására különféle babonák és szokások szolgáltak. Miri emlékszik rá, hogy a nagypapája, egy igazi niederösterreichi paraszt, karácsony és háromkirályok között még minden nap elfoglalta magát valami ördögűzéssel, hogy a házat baj ne érje.

Az epiphania görög szó, azt jelenti: „megnyilvánulás”. A pogány görög kultuszokban az istenség megjelenését, és annak évenkénti megünneplését jelentette. Katolikus ünnepként az Epiphania először a III. században tűnt fel a keleti egyházban, mint Krisztus születése napja. A következő száz évben azonban az ünnep értelme átalakult, Krisztus születésnapja december 25-re került és január 6. a nyugati egyházban a Háromkirályoknak, keleten pedig Krisztus urunk a Jordán folyóban való megkeresztelkedésének az emlékünnepe lett.

Máté evangéliumának második fejezetében, Jézus születéséről szóló történetben szerepelnek a „Háromkirályok“. Az evangélium legöregebb fellelhető szövegében még szó sem volt királyokról, hanem magoi-ról, vagyis varázslókról írtak benne, akik a mai értelmezés szerint csillagjósok-asztrológusok lehettek. Egyes elképzelések szerint a szír Hammadan városából (egy akkori csillagászati központból) indultak és a fényesen világító csillagot követve jutottak el először Jeruzsálemig, és onnan tovább Betlehemig, hogy üdvözöljék a zsidók újszülött királyát. Ajándékul pedig aranyat, myrrha-t (ez a Commiphopra myrrha nevű fa gyantája, amit évezredek óta használtak fertőtlenítő- és balzsamozószerként) és tömjént (a templomi füstölők anyagát, egy másik fa, a Boswelia sacra gyantáját) hoztak magukkal. Nagyjából 6. századtól lett nevük is, magyarul Menyhárt, Gáspár és Boldizsár. A 12. századtól kezdve lettek egyenként az akkor ismert világ, Európa, Ázsia és Afrika küldöttei, azóta Boldizsár a fekete kontinens képviselője és ezért maga is fekete, mint a szurok.

Állítólag 360-ban egy palesztinai zarándoklat alkalmával Szent Heléna, Nagy Konstantin császár drága jó anyukája megtalálta a három király csontjait (hogy hogy a francba kerültek egy sírba, nem tudni) és átvitte őket Bizáncba. Onnan kerültek a 12. században Milánóba. Ott voltak egészen 1158-ig, amikor Barbarossa Frigyes, aki a várost elfoglalta, magával vitte a csontokat Kölnbe, ahol ma is a dómban nyugszanak.

Január 6-án nálunk, vidéken is rendre megjelennek a Háromkirályok, énekelnek valamit és a kapott szimbolikus ajándékokért (leginkább kis papírdarabok, rajtuk a szám mellett az EU és az Osztrák Köztársaság szimbólumával) cserébe felírják az ajtófélfára, hogy „20 C+M+B 11“. Az évszám világos, a három betű azonban nem a nevük (Caspar+Melchior+Balthasar) rövidítése, hanem azt jelenti, hogy Christus Mansionem Benedicat, vagyis „Isten áldja a házat“.

Az anglikán egyházakban ezen a napon Jézus megkeresztelését ünneplik. Keresztelő Szent János a Jordán folyónál keresztelte a zsidókat, akik a vízbemerüléssel bűnbocsánatért esedeztek. (A magyar keresztelés kifejezés nagyon zavaró, hol volt akkor a történetben még a kereszt!) Amint Jézus megkérte Jánost, ugyan keresztelné meg őt is és begázolt a vízbe, megjelent a Szentlélek galamb képében és megszólalt az apuka hangja az égből: „ Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.”

Idővel a római egyház, igen rugalmasan, a mindkét ünnepet magáévá tette, sőt hozzácsatolták Jézus első csodájáról (a víz borrá változtatásáról a kánai menyegzőn) való megemlékezést, azt tanítván, hogy e három evangéliumi esemény Jézus istenségének első „megnyilvánulásai”, epiphanéi.

A mellékelt kép „A Háromkirályok imádása” egy firenzei bankár, Gaspare die Zanobi del Lama megrendelésére festette Sandro Boticelli 1475-ben. A képen a több medici mellett magát is lefestette, ő lenne a jobb oldalon az előtérben bézs-barna palástban álló alak. A temperával fatáblára festett, 111×134 cm-es kép jelenleg az Uffizi-ben látható.

 

Farsang, vagyis Vízkereszttől Hamvazószerdáig

A Vízkereszt utáni nap egyben a farsang első napja. Maga a farsang a német Vaschang-ból származik, ami a böjt előtti evés-ivást jelölte , január 7-én nyilván maradt még valami őszről a kamrában. (A szó mai megfelelője az „Ausschank“ = kiszolgálás, ha ez a tábla lóg a falon, nem marad szomjan a vendég.) A keresztény farsang az ókori népek tavaszünnepének, főleg a római szaturnáliáknak, de a germán Hold s a szláv perchta ünnepének is katolizált változata. Kezdete a vízkereszt, stabilan január 7-re esik, de a vége, a húshagyó kedd, és a böjt első napja a Hamvazószerda már a Húsvéthoz kötődő, mozgó dátum. A farsang hossza ezért változó.

A farsang a húshagyókeddel végződik. A „húshagyó” elnevezés az olasz eredetű karnevál szó tükörfordítása. A szót általában népi etimológiás úton-módon a latin carnem levare „húst elhagyni” kifejezésből származtatják. A farsangoló nép tréfás olvasata ebből született: Carne, vale! – „Hús, ég veled!” Az igazi farsangi karneválok ideje az ünnepkört záró 3 napra esik: farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyó keddre. Karnevál herceg farsangi diadalmenete hamvazószerdára virradóan valamikor halottasmenetté változott. Európában általános szokás volt, hogy a farsangot jelképező alakot: óriás papírmasé bábut, medvemaszkát, vesszőből, szalmából, rongyból formált torz képmást megjátszott jajveszékelés közben máglyán elégették, maradványait pedig eltemették. Nálunk a szokásnak, ha még csinálják valahol, farsangtemetés, téltemetés, télkihordás a neve. Másnap, Hamvazószerdán meg elkezdődik a böjt.

A bal oldali képen melegen öltözött karneválozókat láthatunk a velencei Szent Márk téren. A riói karneválon persze a lengébb ruházat is megteszi.

 

Február 22., Hamvazószerda és a Nagyböjt

Kr. u. 600 körül deklarálta először Gergely pápa a 40 napos böjtöt, Krisztus urunk 40 napos étlen-szomjan sivatagi bolyongására hivatkozva. Bár szerintem ebben az is szerepet játszott, hogy a tél végére kiürültek az éléskamrák és amúgy sem volt mit zabálni. A böjt eredetileg kedden kezdődött és 6 héten át a nagyhét szombatjának estéjéig, tehát magán nagyszombaton is tartott (6×7=42 mínusz az első hétfő, meg a húsvétvasárnap, az pontosan 40. Persze csak akkor, ha tudjuk, hogy a húsvét napja nem a hétfő, mint azt sokan hiszik, hanem a tavaszi napéjegyenlőségre jövő első teliholdat követő vasárnap – lásd a nicea-i zsinat döntését 325-ből.) Aztán 1901-ben, szintén pápai parancsra, a vasárnapokat kivették a böjtből (gondolom Vatikánban is baszottul szenvedtek az éhségtől), ezért az egész 6 nappal hosszabb lett és szerdán kezdődik. Szóval kedd este még ami belefér, aztán szerdától csak nagyon mértékkel.

A hamvazószerda meg egy keresztény változata a bűnbánat kifejezésének, az aznapi misén elégetik a múlt évi virágvasárnapról félretett és közben jól kiszáradt pálmaágakat és a hamuval megáldják a hívőket.

A böjt, vagy népnyelvi alakjában a bűt szó a magyar nyelv szakrális pogány rétegéből került át a keresztény szóhasználatba, szóval egy igazi hungarikum.

Mi mostanában nem nagyon törjük magunkat a böjt miatt, de a régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, azt is csak egyszer napjában, sőt a nagyböjt péntekjein még főtt ételt sem ehettek. Ókeresztény regula szerint a húsfélék mellett lacticinium, keleti, görögkatolikus szóhasználat szerint fehér eledel (tej, túró, vaj, sajt, tojás) sem kerülhetett ilyenkor a hívek asztalára. Ha mi is követnénk a régi rendet, Húsvétra mindenki valahol a versenysúlya körül lenne és áramvonalas külsővel vághatnánk neki az új tavasznak. Szóval, mint minden rosszban, a böjtben is lenne valami jó.

 

Április 1., Virágvasárnap és a nagyhét

Bármelyik, egy adott országban radikális változást óhajtó mozgalom csak akkor győzedelmesedhet, ha elfoglalja a fővárost is. Szabad legyen csak a legutóbbi ilyen aktusra hivatkoznom, mikor maga a nemzet miniszterelnöke üdvözölte Budapest bevételét, mint a szavazófülkés forradalom betetőződését.

Így volt ezzel Jézus is, először a zsidók földjének hátországában, Judeában és Galileában tevékenykedett, prédikált, magyarázott, gyógyított, csodákat tett és mindezzel együtt nagyon jó nevet szerzett magának, de végül is eljött az ideje, hogy kipróbálja erejét a fővárosban is és elindult Jeruzsálembe. A városba vasárnap érkezett és a bevonulására emlékezünk a virágvasárnappal. Mint azt már valamennyien tudjuk, fővárosi karrierje mindent összevetve csak egy hétig tartott és a következő vasárnap, Húsvétkor érte el a tetőpontját. Ma ezt a hetet szokták emiatt „Nagyhétnek” is nevezni. Mivel a Virágvasárnap (és persze a Nagyhét is), a Húsvéthoz kötött, mindkettő mozgó ünnep.

Jézus a kor kedvelt közlekedési eszközén, szamáron vonult be diadalmasan a fővárosba és híre megelőzte jövetelét. Valóságos tömeg várta, mint annak idején Gagarint és a nép közül sokan ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a pálmafákról, s eléje szórták. Az előtte járó és utána tóduló sokaság meg folyamatosan hozsannázott. Ennek emlékére tartanak virágvasárnapkor pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.

A nagyhét egybe esik a zsidók legnagyobb ünnepével a „péssach”-hal, amikor az Egyiptomból való kivonulásra és ezzel a rabszolgaságból váló felszabadulásra emlékeznek. A péssach első napja, a vasárnap az úgynevezett széder. Ez egy családi ünnep, ahol az összegyűlt família a vallásosságuktól függően többé-kevésbé szoros koreográfia szerint költi el a vacsorát és a családfő pedig az Exodusból olvas fel részleteket.

 

Hétfő, kedd és szerda

Ennek a hétfőnek nincs emléknapja, pedig a későbbiek miatt megérdemelné. Ezen a napon látogatott el Jézus a templomba ahol az a kis rebellió történt. A templom persze nem úgy nézett ki, mint a mi katolikus istenházaink, inkább egy görög templomot képzeljünk el. Elöl, a nyitott oszlopcsarnokban kereskedők és pénzváltók tanyáztak. A kereskedők az áldozathoz szükséges kellékeket (galambokat, olajat és lisztet) árultak. Sok hívő igen messziről zarándokolt a templomig, egyszerűbb volt megvenni helyben a dolgokat, mint napokig magukkal cipelni. Egyben ott rótták le az egyházi adójukat is és a közös áldozathoz (pl. ökörhöz) is akkor adták össze a pénzt. Mivel akkoriban a cézár által frissen leigázott országban többféle pénznem is forgalomban volt, szükség volt „exchange”-re is. A kereskedők és a pénzváltók jelenléte tehát a zsidó vallás szempontjából teljesen legális és szokásos, sőt kívánatos volt. Jézus azonban felháborodott a dolgon és elkezdte a standokat felborogatni és az árút megsemmisíteni. Az akció maga azonban nem lehetett nagyon feltűnő, mert a mindig jelenlevő templomi gárda nem avatkozott közbe és Jézus sértetlenül elhagyhatta a kegyhelyet. A dúlás-fúlás közben elhangzott azonban egy szerencsétlen utalás a templom lerombolására, új templom alapítására is. Az akkori törvények szerint Jézus tette és a terjesztett elmélet is halálos bűnnek számított, ezért amint a dolog híre elterjedt és a zsidó papok füléig eljutott, nem maradhatott reakció nélkül.

De nem örültek a rebelliónak a rómaiak sem, mert a város tele volt zarándokokkal, akik a péssach ünnepére gyülekeztek. A helyzet ugyanis, hogy Virág elvtársat idézzem, egyre fokozódott. A zsidók ugyanis nem nagyon örültek a római hatalomnak és a zelóták szabályos partizánharcot kezdtek ellenük. Más sem hiányzott volna, ha ebben a helyzetben bármilyen tömeges rendbontás kezdődik.

Kedden és szerdán Jézus, mint ahogy az egy vándorprédikátortól elvárható, beszédeket tartott, továbbá vitatkozott a zsidó papokkal és a Tóra-tanítókkal. Ezek a viták meggyőzték a főpapokat arról, hogy veszélyes és a nép körében gyorsan terjedő radikális tanokat képvisel. Eldöntetett, hogy Jézust kivonják a forgalomból.

 

Április 5., Nagycsütörtök

Nagycsütörtök a nagyhét ötödik napja, amikor az „Utolsó vacsorára”, Jézus elfogására és fogságba vetésére emlékezünk. Jézus a tanítványaival az Olajfák hegyének lábánál, a Getsemáné kertben piknikelt, mint tette ezt sok a péssachra készülő zarándok is. A széderi kultikus vacsora, ma azt mondhatnánk, a vezető más irányú elfoglaltsága miatt tehát csütörtökre csúszott. Jézus, az isten fia lévén rendelkezett a jövőbelátás képességével is, tudta, hogy még aznap este elárulják, elfogják és az azt követő napokon, atyjának akarata szerint megkínozzák és kivégzik. Érthető tehát, hogy nem volt étvágya és maga nem is evett, a kenyeret csak megtörte és a bort is csak elosztotta a tanítványok között.

Közben a főpapok parancsára egy csapat templomi gárdista elindult a kertbe a paranccsal, hogy Jézust letartóztassák. Az előre megbeszéltek szerint Júdás egy pusszantással elárulta, hogy ki is lenne a sok rosszul öltözött férfi közül az a bizonyos Jézus, a katonák elfogták és magukkal hurcolták.

A leghíresebb „Utolsó vacsorát” a milánói herceg, Ludovico Sforza megrendelésére festette 1494 és 98 között Leonardo da Vinci, a Santa Maria delle Grazie templom és dominikánus kolostor ebédlőjének a falára. A 904×422 cm-es festmény nem freskó, hanem secco, tehát nem a friss, még nedves, hanem már a száraz vakolatra készült, ezért sajnos nem is olyan tartós, mint azt a kép is mutatja. A festmény az asztaltársaságot abban a pillanatban ábrázolja, amikor elhangzott a baljóslatú kijelentés: „egyikőtök még ma elárul engem”.

Én egyszer már 50 méterre megközelítettem a festményt, ott álltam Milánóban templom melletti turistabejárat előterében, amikor kiderült, hogy a jegyet elővételben kellett volna rezerváltatnom. Szóval akkor nem sikerült, talán majd legközelebb.

 

Április 6., Nagypéntek

Jézus halálának napja, az eseményeket illetően igencsak sűrű volt, mert sietni kellett. Másnap „ Sabbat” (szombat) volt, a zsidók heti pihenőnapja, akkor minden, még az ítélkezés és a kivégzés is szünetelt.

Szóval még reggel Jézust előbb a papokból, tóratudósokból és tekintélyes polgárokból álló zsidó Nagytanács a Sahedin elé állították, ahol bűnösnek találták, ítélethozatalra előbb az aktuális zsidó király Heródes elé vezették. A vád „Istenkáromlás és a templomi rend megsértése” halálos büntetést vont maga után, de halálos ítéletet csak a római helytartó mondhatott ki, ezért Jézus fölött végül Pontius Pilatus ítélkezett. Maga Pilatus hezitált, de végül a jelenlevő zsidók közfelkiáltással Jézus halálát kívánták, ezért a büntetés részeként még aznap délután előbb megkorbácsolták, majd a város melletti Golgotán, a Koponyák hegyén, keresztre feszítették. A holttestet – Pilátus engedélyével – Jézus egy jómódú híve, Aramitai József még aznap levehette a keresztről és a mosdatás és balzsamozás után a fehér lepelbe csavart testet egy sziklaüregbe fektették és eléje egy követ görgettek. Ráadásul, hogy a testet a hívők el ne lophassák, az üreget két római katona is őrizte.

Krisztus Pilátus előtt” a kép címe, amit Munkácsy Mihály 1881-ben festett olajjal, vászonra. A hatalmas, 636×417 cm-es kép az Art Galeria Hamilton (Ontario, Kanada) tulajdona, de jelenleg a Krisztus-trilógia másik két darabjával, a Golgotával és az Ecce Homo-val együtt a Budapesti Nemzeti Galéra báltermében látható. A kép 2012 végéig marad Magyarországon.

 

Április 7., Nagyszombat

Mint már említettem volt, szombaton semmi sem történt, mert ugye akkor senki sem tehetett semmit, mert ez volt a hét 7. napja, amikor meg annak idején, a még maga az Úr is megpihent.

Van azonban valami, amit a saját érdekünkből fontos tudnunk: a Jézus halála körüli időkben a nap napnyugtától, napnyugtáig tartott. Ezért szombaton, amint lemegy a nap, véget ér a böjt, mert tulajdonképpen már vasárnap van, az meg ünnep, az alábbiak miatt. Elő lehet venni tehát a sonkát, a főtt tojást, a zöldhagymát, retket és a tormát, aztán adj neki, ami belefér. Az igazán műértők mazsolás édes kalácsot esznek és valami kellemes félédes, vagy száraz fehérbort isznak hozzá.

 

 

Április 8., Húsvét(vasárnap)

A Jézus halála utáni első munkanapon, vasárnap kisebb földrengés rázta meg Jeruzsálemet és környékét. A földmozgás hatására elmozdult a sziklasír száját lezáró kő és lássanak csodát, csak az üres lepel maradt az üregben, Jézus teste eltűnt. Mert feltámadt. Az írások szerint Jézus az eltemettetése utáni harmadik napon visszatért a földre, s itt tartózkodott még negyven napot.

Az 52×44 cm-es, olajjal fára festett képet Raffaello (Sanzio) 1499-ben, 16 évesen, Vanucci (művésznevén Peruggio) tanítványaként készítette. Egy évvel később, 17 évesen kapta meg első önálló megrendelését és a szerződésben már a magister (mester) címet viseli. A festmény, a „Krisztus felámadása” a Museu de Arte de Sao Paulo tulajdona.

 

Április 9., Húsvéthétfő

A feltámadással tulajdonképpen le is zárultak a nagyhét eseményei és felmerül a kérdés, mi történt a húsvétot követő hétfőn? Az ég adta világon semmi. Valamikor a legjelentősebb három egyházi ünnepet, a karácsonyt, a húsvétot és a pünkösdöt úgynevezett „oktávban”, vasárnaptól – vasárnapig nyolc napon át ünnepelték. Persze nem a pórnép, annak dolgoznia kellett, hanem, aki tehette. Idővel már senki sem engedhette meg magának a 8 napos ünneplést és ezért a vasárnapot követő hetet egy nappá sűrítették, ez lenne a hétfő. Igaz, ez nekünk, póroknak is jár.

A húsvét hétfői locsolás meg egy igazi hungarikum, mint a pálinka, vagy a tokaji aszú, csak erről senki sem beszél. Lássuk például az ezzel kapcsolatos székely hagyományt:

Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.

Én ezt szóról szóra idemásoltam, ezért ne tőlem kérdezzétek, minek kellett a locsoláshoz a tánctudás. Aztán meg azt sem tudjuk, mit szóltak a szófukar székely apák, amikor a táncos legények vizesvödrökkel a kézben már hajnalban kibaszták a családot az ágyból. Amúgy, nem mellékesen, azon a napon, amikor a szerző született, szintén Húsvéthétfő volt.

 

Május 17. Jézus mennybemenetele

Ma ünnepeljük Jézus mennybemenetelét, ami – a többi keresztény ünnephez hasonlóan – Ausztriában szerencsére munkaszüneti nap. Ezen a napon tért meg Jézus, Isten fia az apjához és szállt fel a mennybe afféle bónuszként az átélt borzalmak, a passió és a keresztre feszítés után. Kötelező – piros betűs – ünneppé 1264-ben IV. Orbán pápa tette .

A mennybemenetel 39 nappal húsvétvasárnap után történt, ezért természetesen mindig csütörtökre esik, mégpedig április 30. és június 3. között valamikor. Maga a történet még máig sem világosan tisztázott, mert nem tudjuk, hogy mi történt a kereszt utáni 3. napon bekövetkezett feltámadás és a mennybemenetel közötti időben és persze azt sem, hogy mit csinált isten fia abban a több, mint 5 hétben. De legyen ez a teológusok gondja, nekünk mindegy is, a lényeg, hogy errefelé ma minden normális ember szabad, csak a hülyék, mint például egyes orvosok dolgoznak.

 

A fenn látható „Jézus mennybemenetelét” 1496 és 98 között festette Raffaello mestere Pietro Peruggio és jelenleg a Lyonban, a Szépművészeti múzeumban tekinthető meg.

 

Május 28., Pünkösd

Pünkösd nem a pünkösdi rózsáról kapta a nevét, hanem a görög “pentekoste” szóból ered, ami meg annyit tesz, hogy ötven. Mint minden keresztény ünnepnek, ennek is megvan a zsidó eredetije, ez lenne most a “Shawout”, ami meg hetet jelent és eredetileg azt akarta kifejezni, hogy ezen a napon már tényleg lezárult a “pessach” utáni 7 hét (7 x 7 = 49 + 1 = 50). Mivel a számolást itt is Húsvétvasárnap kezdik, mindig hétfőre esik május 10. és június 13. között. Ezt az ünnepet is átvették a keresztények, ők meg azért, mert Jézus tanítványai (Júdás persze nem, addigra ő már megöngyilkolta magát) éppen összeültek megünnepelni a “Shawout”-ot, amikor szél támadt és valamennyiüket valami felemelő érzés kerítette hatalmába, mégpedig azért, mert megszállta őket a szentlélek. Ilyen egyszerű ez.

Pünkösd tehát a szentlélek első “nyilvános” megjelenésének ünnepe, tágabb értelemben innen számítják a keresztény egyház keletkezését. Mert ugye a zsidóknak csak egy “sima” egyszemélyes istenük volt a Jahwe, aki máig sem változott.

Ezzel szemben a keresztényeknél kicsit bonyolódik az ügy, mert ugye az Úr egy fiút nemzett, Jézust, akit az emberek közé küldött, hogy tanítsa őket és végül vértanúi halálával megváltsa őket. A halála után feltámasztotta, majd magához emelte, és aztán ott a menyben egyesültek, az apa és fiú eggyé váltak. Sőt a keresztényeknek létezik istennek egy harmadik, tőlük, az Atyától és a Fiútól elválaszthatatlan , anyagtalan spirituális énje is a “Szentlélek”. Ezzel meg is lenne a Szentháromság. Nem elfelejteni tehát: ugyan csak egy Isten van, de ebben az egy Istenben három személy van, úgymint az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

Pünkösd jelenleg Németországban, Ausztriában, Svájc németajkú kantonjaiban és persze Magyarországon munkaszüneti nap. Jó pihenést.

Az „aranyos” Szentháromság a bécsi Peterskirchében.

 

Június 13. Páduai Szent Antal

Az Antal nap tulajdonképpen nem tartozik az egyházi év jeles dátumai közé, ez nap természetesen a szerző miatt kap itt különös jelentőséget. Az idén meg háttérbe is kerül, mert Pünkösdre esik. Alighanem Páduai Szent Antal az egyik legnépszerűbb szent az egész világon.

Antalunk 1195. augusztus 15-én Lisszabonban született nemesi családban. A lisszaboni és cambriai szemináriumokban tanult, 1220-ban szentelték pappá. Utána belépett a Ferencesrendbe és Marokkóba küldték misszionáriusnak. Betegsége miatt visszatért Európába, a hazaúton hajója viharba került és Szicíliában ér partot. Egy darabig remeteként élt Assisiben. Itt találkozott Szent Ferenccel. Feltűnően jó szónok volt, ezért Észak-Itália és Dél-Franciaországba küldték hogy a lakosságot térítse vissza a „helyes” útra. 1227-ben tért vissza Itáliába, ahol a Paduai Egyetem teológus lektora lett. 1230-ban visszalépett hivatalától és egy év múlva, 1231 június 13-án elhunyt. Érdemei elismeréséül IX. Gergely pápa alig 10 hónappal halála után szentté avatta. Hogy a szentté nyilvánítást a jámbor közvélemény is jóváhagyja, arról az egyház gondoskodott: e tíz hónap alatt Antal padovai sírjánál rengeteg csoda történt, számtalan kérés és ima talált meghallgatásra. Ez a tíz hónap alapozta meg Szent Antal későbbi közbenjárói hírnevét.

Legnépszerűbb legendája szerint a szent egy zsidó embert meg akart győzni arról, hogy Krisztus valóban jelen van az oltáriszentségben. Ezért a zsidó szamarát a kehely és az ostya elé vezette. Az állat a szentségek láttán letérdepelt. Így lett a szamár Szent Antal jelvénye. Választásának volt valóságalapja is. Általában papi személynek – alázatát meg foglalkozása békés voltát bizonyítandó, és mivel Jézus is szamárháton vonult be Jeruzsálembe – nem illett lóra ülnie.

Szent Antal szobra a Kölni Dómban. Soványabb is, fiatalabb is, mint a szerző, de a frizura legalább stimmel.

 

Június 7., Úrnapja

Az Úrnapja Jézus testének és vérének ünnepe, amikor Jézus testi valóságban való jelenlétét ünnepeljük. Tulajdonképpen ez a Nagycsütörtök emlékünnepe, de a Nagyhét szomorú karaktere nem ad rá módot, hogy önfeledten ünnepeljünk. Ezért a feltámadás utáni 60. napon tartjuk, ami mindig a Pünkösd utáni második csütörtök. De mi is történt azon a vacsorán?

Amint elérkezett az óra, a tanítványok az asztalhoz telepedtek és Jézus így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg sorsom be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: ”Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.”

Csak megjegyeznénk, hogy az akkori bor minőségéről nincs tudomásunk, de a kenyér az biztosan nem az, amit mi ismerünk. Azon a csütörtökön, a péssach hetében a zsidók nem ehettek kenyeret, hanem csak maceszt, keletlen kenyeret, vagyis a vízzel összekevert lisztet egyszerűen megsütötték. Az egyiptomi menekülés alatt ugyanis nem volt idő kenyeret kovászolni, kelni hagyni, dagasztani, mert sietni kellett. A kóser konyhában a víz és a liszt összekeverésétől a macesz kisüléséig nem telhet el 18 percnél hosszabb idő.

A mi konyhánkban a zsidó macesznek leginkább az ostya felel meg, ezért használják a katolikus miséken olyan előszeretettel. Az anyukám szerint az ő idejében az ostya használata további konfliktus forrása volt. Gyerekkorában még a hívők nem érinthették meg „Krisztus testét” saját kezükkel, ezért a pap az ostyát egyenesen a szájukba rakta. Ott az ostya rögtön a szájpadlásukra ragadt, amit persze megpróbáltak az ujjukkal lepiszkálni, de persze csak titokban, mert ha a plébános észre vette, nem maradt el a szidás.

Az úrnapját először 1246-ban Robert, liége-i püspök rendelte megünnepelni, de általános ünneppé 1264-ben lett. Egy évvel korábban a csehországi Bolsenában az ostya megtörésekor a miséző pap maga is kételkedni kezdett, hogy az ostya a liturgikus cselekmény hatására valóban Krisztus testévé változna. Abban a pillanatban a kezében tartott ostyadarabok vérezni kezdtek és a vércseppek az ostyaabroszra, a korporáléra hullottak. Ez a csoda nem maradhatott titokban, a véres terítőt 1264-ben IV. Orbán pápához vitték, aki a megcáfolhatatlan bizonyítékok hatására elrendelte, hogy onnantól kezdve mindenki ünnepeljen.

Úrnapján körmenetet tartanak, amikor a hívek a pap vezetésével az oltáriszentséget körbeviszik és a 4 felállított oltárnál (stációnál) egy-egy misét tartanak. Az úrnapja Ausztriában, egyes német tartományokban, Svájc német ajkú kantonjaiban, Liechtensteinben, Horvátországban, Portugáliában és Lengyelországban munkaszüneti nap. Magyarországon és Olaszországban az arra következő vasárnapon ünneplik, szóval nektek jó munkát!

Rendhagyó körmenet Traunkirchenben, a salzkammerguti Traunsee partján levő községben. Ebben az eklézsiában az egyes stációk között még kompra is kell szállni.

 

Augusztus 15. Nagyboldogasszony – Mária mennybemenetele

Mária mennybemenetelének ünnepét az 5. században vezette be az Alexandrai I. Cyrill patriárka (vagyis az ortodox püspöki kar feje), hogy alattvalóit a helyes útra térítse. Ezen a napon ünnepelték ugyanis arrafelé a még félig-meddig pogány népek Astraeának, Zeus és Themis lányának az égbeszállását. Praktikus megoldás, annyi szent. Igen későn, 1950-ben emelte XII. Pius Mária mennybemenetelét a keresztény egyház dogmái közé.

Mária mennybemenetele Ausztriában, Liechtensteinben és Svájc német ajkú kantonjaiban munkaszüneti nap. Magyarországon sajnos nem, de nektek meg ott van 20, amikor mi robotolunk.

A magyar vonatkozásokat illetően ellentmondóak az adatok. Legutóbb azt hallottuk egy jelentős politikustól (a neve egyelőre maradjon titok, nehogy Szalai Annamária szeme megakadjon a toninaploin és zavarni kezdjék, mint a Szabad Európát anno), hogy István királyunk, útban Fehérvárra, éppen Felcsúton ajánlotta föl országát Máriának. Ezzel szemben István, aki a pápától kapott koronát, Szent Péter kegyelmébe ajánlotta Magyarországot. Amikor azonban a pápák erre való hivatkozással akarták érvényesíteni hűbérúri jogaikat István utódaival szemben, azok igazítottak valamelyest a tényeken. Úgy íratták újra az államalapító legendáit, mintha nem Péternek, hanem Máriának ajánlotta volna fel az országot. Az Árpád-korban mindenesetre Szűz Mária lett a magyarok legfőbb oltalma, a koronázó templomok, főpapi székesegyházak, számtalan monostor, búcsújáró hely és kisebb templom az ő égisze alatt állottak.

A „Mária mennybemenetele”, Bartolomé Esteban Murillo munkája 1670-75 között készülhetett. A 196×145 cm-es vászonra festett olajkép a szent pétervári (leningrádi) Ermitage tulajdona.

 

November 1., Mindenszentek

A Mindenszentek (a latin Omnium Sanctorum szószerint fordítása) gyökerei ebben az esetben is az ókorba nyúlnak vissza, ahol szintén szokás volt bizonyos napokon a halottakról megemlékezni. Ezt a szokást folytatták az ókeresztények, akik már nem csak a halottakról általában, hanem a keresztény hitükért meghalt mártírokra is emlékeztek. Miután a keresztény vallás 380-tól, Nagy Konstantin uralkodása alatt a Kelet-római Birodalomban, Bizáncban államvallás lett, a 4. századtól kezdve „hivatalosan“ is megemlékeztek a mártírokról, mégpedig a Pünkösd utáni első vasárnapon.

Az ortodox keleti keresztény egyház azóta is ezen a napon tartja az ünnepet. A római katolikus egyház akkori feje, IV. Bonifác 610. május 13-án szentelte fel a római Pantheon-t (eredetileg egy római isteneknek emelt templomot) Szűz Máriának és minden mártírnak és egyben elrendelte, hogy az ünnepük a Húsvét utáni pénteken legyen.

Először III. Gergely, miután a jó 100 évvel később 738-ban a Szent Péter Bazilika egyik kápolnáját a Mindenszenteknek szentelte fel, rendelkezett arról, hogy az ünnepet Róma városában november 1-én tartsák. Ez a nap aztán lassan elterjedt egész Nyugat Európában, így aztán 835-ben IV. Gergely úgy rendelkezett, hogy a római katolikus egyház egységesen november 1-én tartsa az ünnepet.

Ezen a napon ünnepeljük mindazokat a szenteket, akiknek nincs saját ünnepnapjuk, továbbá mindenkit, aki bár nem lett hivatalosan szentté avatva, de megérdemelte volna és mindazokat, akinek szentségéről nem tud más, csak az Úr maga.

A Mindenszentek hivatalos állami ünnep és munkaszüneti nap Ausztriában, Liechtensteinben, Svájc keresztény többségű kantonjaiban, Németország egyes tartományaiban, Luxemburgban, Olaszországban, Spanyolországban Portugáliában, Franciaországban, Belgiumban, Lengyelországban, Horvátországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Litvániában, a Fülöp-szigeteken és persze Magyarországon. Svédországban és Finnországban is hivatalos állami ünnep, de célszerűen az október 31. és november 6. közé eső szombaton tartják, ezért nem jár érte külön szabadnap. Hollandiában 1960-óta nem hivatalos ünnep többé.

 

Halottak napja

A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (november 2., ha az vasárnap, akkor 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak.

Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.

 

November 11. Márton nap

Remélem mindenki megette már a maga mártonnapi libacombját petrezselymes burgonyával (amit bőven meglocsoltak a jó libazsíros szafttal) és párolt vöröskáposztával, mert az úgy finom igazán. A sok zsír leküzdésében sokat segít egy száraz fehérbor, de ne tessenek a csapatásról sem elfeledkezni. Általánosan ismert a toursi (Loire-völgy) püspök története a libákkal. A mese szerint mikor Márton, aki akkoriban egy nagyon ismert és elismert, de aszkétikusan élő szerzetes volt, 371-ben hírét vette, hogy a város lakói püspökké választották – mivel nem tartotta magát méltónak a posztra – a hírnökök elől elbújt a libaólban. Csak a libák hangos gágogása árulta el a rejtekhelyét és így kényszerből lett püspök. 397 november 8-án halt meg és 11-én temették el ugyancsak Toursban. Temetése napja egyben emléknapja is, amit a népek igen dicséretes módon a mártonnapi liba elfogyasztásával tesznek emlékezetessé.

Azt már kevesen tudják, hogy 316-ban Savariában, a mai Szombathelyen született. Mivel apja katonatiszt volt, az akkori törvények szerint neki is kötelező volt katonai pályára lépnie. 15-től 40 éves koráig, 25 éven át szolgált a római császár katonájaként, míg végül kérésére elbocsátották a szolgálatból. Akkor telepedett le Galliában, ahol jórészt addig is állomásozott. Áttért a katolikus hitre, innen meg már ismerjük a storyt.

Azt meg még kevesebben tudják, hogy Mártonnak áttételesen köze van a kápolnához is. 334-ben, még katonaként, egy hideg napon Amiens városa előtt találkozott egy a hidegtől reszkető koldussal. Elővette a kardját és kettévágta a saját köpenyét, és a felét a koldusnak adta. Aznap éjjel álmában aztán megjelent maga Jézus urunk és megköszönte az irgalmas ajándékot. Szentté avatása után, a Martinnál maradt fél köpeny a merowing királyok egyik igen becses ereklyéje lett. Akkoriban a királyoknak nem volt fix udvaruk, az egész szolganépükkel erődítéstől erődítésre vándoroltak és vitték magukkal a köpenyt, latinul a cappa-t is, amit a várak templomaiban egy erre a célra emelt külön kis helységben, a capella-ban őriztek. Egy idő után pedig minden kis épületecskét, ami a keresztény rítus céljait szolgálta capellának, magyarul kápolnának kezdtek hívni.

„Szent Márton a koldússal”. El Greco 1597 és 99 között festette a 191×98 cm-es, vászonra készült olajképet ami jelenleg a National Galery of Art, Washington D. C. tulajdona.

 

December 2., Advent első vasárnapja

Advent kifejezésünk a latin adventus = megérkezés szóból ered és Krisztus megérkezésére, születésére, vagyis Karácsonyra utal. Advent első napja egyben az egyházi (liturgikus) év első napja is. Ez mindig a karácsony előtti 4. vasárnap, ezért az advent hossza 22 és 28 nap között változik, attól függően, hogy karácsony (december 25.) a hét melyik napjára esik.

Az advent eredetileg egy 8 hetes böjti időszak volt november 11. és január 6. között. Ha a (8×7=) 56 napból levonjuk a böjtmentes szombatokat és a vasárnapokat akkor 40 nap marad, ami megegyezik a mi uruk Jézus Krisztus sivatagi kirándulásával. 1917-ben a böjtöt a nyugati egyházak törölték, azóta errefelé lehet nyugodtan enni-inni, ha van mit. (Az ortodoxok azonban továbbra is böjtölnek 6 héten keresztül.) Miri szerint nagyszülei még tartották az adventi böjtöt, legalább is húst először az éjféli mise után ettek. Ebből maradt meg aztán a szokás, hogy errefelé szenteste ma is sült kolbászt esznek, mert a mise után nem nagyon volt idő valami bonyolultabbat főzni. (Mi ugyan már 24-én késő délután vacsizunk, de nem húst, hanem természetesen halat. Az meg nem csak böjtös, hanem diétás is.)

A 4 hetes advent bevezetése a 7. században, I. Gergely pápasága idején történt és arra a 4.000 évre utal, ameddig az emberiségnek a teremtés után várnia kellett, míg megjelent a megváltó. Miután az arra következő évszázadokban egymástól eltérő szokások alakultak ki, 1570-ben V. Pius a mai formájában egységesítette az ünnepeket

 

December 6. Mikulás

A mi mai Mikulásunk inkább csak legendai alak, mintsem egy valóságos személy. Ennek ellenére a keleti egyház egyik fő szentje és egyben Oroszország, Szerbia, Horvátország, továbbá a kereskedők, a pékek, a tengerjáró emberek és természetesen a gyermekek védőszentje. Életére csak lényegesen később, több, mint 400 év múltán keletkezett iratokban találunk utalásokat, így egy bizonyos János nevű konstatinápolyi és a András nevű krétai szerzeteseknél a 7. századból. Ezek szerint Mikulás valamikor 270 és 286 között Patara-ban, a mai Törökország területén született és 19 éves korában nagybátyja, aki szintén Miklós és akkoriban a myrai püspök volt, szentelte pappá. Ezután a sioni kolostor apátja volt, ebben a minőségében 310 körül, a keresztények üldözése idején őt is elfogták és megkínozták. Később átvette nagybátyja helyét és maga is püspök lett Myraban és ott működött kb. 350-ig, haláláig. Hogy pontosan melyik évben és melyik napon szenderedett jobblétre, ma sem tudjuk, de állítólag december 6-án temették, ez lett az emléknapja, ezért esik erre a napra a Miklósok névnapja. Myra városának mai neve Demre, kb. 100 km-re van Antalya-tól és ma az antik város maradványa a turisták egyik kedvelt úticélja.

Állítólag pappá szentelésekor a meglehetős családi vagyont felosztotta a szegény gyerekek között. Ez lenne a jóságos, ajándékosztó Mikulás legendájának az alapja. Kultusza először a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a 6. században. A moszlimok első kisázsiai betörésekor, 1087-ben itáliai kereskedők Bari városába vitték csontjait, ezzel a legenda átterjedt Itáliára is. Az ereklyék ma is az ottani Szent Miklós templomban vannak és egy egész búcsújáró ipar épült a valamikori püspök emléke köré. A hatalmas ismertség és népszerűség sem segített, mert 1968-ban ő is a naptárból száműzendő szentek listájára került. Kultuszának azonban ez sem ártott meg különösebben, mert máig is a katolikus egyház minden bizonnyal leginkább emlegetett közkedvelt szentje maradt.

Szent Miklós a hajósok védőszentje is volt (sok hajón ma is ott áll a szobra, vagy függ a képe), mert a legenda szerint, amikor három zarándok hajója viharba került és ijedtükben imádkozni kezdtek, hirtelen megjelent a kormánynál maga Szent Miklós és biztos kézzel manőverezve nyugodt vizekre vitte a bárkát. Aztán a 15. századtól német földön elterjedt a szokás, hogy a gyerekek papírból, vagy más anyagból egyszerű hajókat eszkábáltak és azt az ablakba tették, hogy abba rakja a Mikulás az ajándékokat. Ezeket a hajócskákat váltották fel aztán később a cipők, vagy a zoknik és harisnyák.

Szent Miklós a vitorlánál, miközben a vízbe esett zarándokot is kimenti a habokból. Amint a képen látszik, a középkori festő még másként tudta a történetet. A felirat szerint valamelyik ortodox templomból való a kép, de közelebbit nem tudok róla. Ha valaki látta már valahol, írjon.

 

December 8., Szeplőtelen fogantatás

A latinul Conceptio immaculata-nak becézett ünnep nem Mária szűzi anyaságáról (tehát Jézusnak a fogantatásáról) emlékezik meg, mint sokan hiszik, hanem magának Máriának a fogantatására vonatkozik. Ennek megfelelően a Szeplőtelen fogantatástól (december 8.) pont 9 hónapra, szeptember 8-án van Kisboldogasszony napja, vagyis Mária születésnapja.

Máriát már a fogantatásakor kinézte magának az úr, hogy majd ő fogja megszülni a fiú istent, ezért Mária már az ő anyukája, Anna méhében való fogantatásától szeplőtelen volt, tehát mentes az egész emberiséget terhelő eredendő bűntől. Figyelem, a papa itt tehát nem az Úr, hanem Anna törvényes férje, Joachim, de a teológusok persze megjegyzik, hogy a gyermek nem az érzéki vágy terméke (szóval semmi vad aktus, nyögések, meg ilyesmi). A szeplőtelen fogantatás értelemszerűen nem fordul elő az Ótestamentumban, de az evangélisták sem tesznek említést róla. A keleti katolikusok már a középkor derekán, a 10. – 11. században is ünnepelték, nyugaton 1.100-ban írta elő elsőként a Canterbury érsek a saját nyájának. 1.477-ben IV. Sixtus rendeletére lett hivatalos ünnep Rómában és 1708-ban XI. Kelemen tette az egész katolikus világ ünnepévé. Dogmává, tehát kétkedés nélkül elfogadni rendeltetett általános tanná nagyon későn, 1854-ben vált IX. Pius intézkedésére lett.

Ausztriában és Svájc németajkú kantonjaiban munkaszüneti nap.

Murillo Szeplőtelen fogantatás-a. Az olajjal festett 235×196 cm-es vászon 1650 körül készült és jelenleg a madridi Pradoban látható.

 

December 24. Szenteste, december 25. Karácsony

Karácsony Jézus születése napja, legalább is akkor ünnepeljük, de hogy Krisztus valójában mikor született, senki sem tudja. A legősibb keresztény feljegyzésekben erről egy szó sincs, mert akkoriban csak a mártírok halálának napját tartották nyilván. Jézus születésének megünnepléséről először a 3. században találunk írásos feljegyzéseket, de maga a nap – ahány nép, annyi dátum – igen változó volt, volt egyház ahol márciusban, volt, ahol májusban került rá sor. A december 25. először 221-ben Julius Africanus-nál olvasható. Ö abból indult ki, hogy a zsidó hagyományok szerint a próféták fogantatásának és halálának napja ugyanarra a dátumra kell, hogy essen. Mivel szerinte Jézus március 25-én halt meg a kereszten, ezért március 25-én is fogant, tehát 9 hónappal később (világos, egy isteni gyermektől az a legkevesebb, hogy pont 9 hónapra jöjjön a világra), december 25-én született. (Más számítások szerint a keresztre feszítés április 6-án történt, tehát január 6. lenne a születésnap. A keleti egyházakban sokáig ezt a napot ünnepelték, mint epiphania-t, vagyis az Úr megjelenését, születését. Mára a január 6-ból a Háromkirályok ünnepe, illetve a Vízkereszt lettek.) 354-ben, tehát a kereszténység államvallássá válásakor a bizánci Furius Dionysius Filocalus Chronograpia-jában is már december 25-ét adja meg születésnapként. Csakhamar maga Gergely pápa is ezt a napot jelöli meg, mint Krisztus születésnapját, amivel nagyon praktikusan Jézus születését a „Legyőzhetetlen Nap” (Sol Invictus) pogány ünnepével, a népszerű Mithras napisten születésnapjával egyeztette.

Karácsony előestéje, december 24. a Szenteste, aminek tetőpontja a karácsonyi (éjféli) mise. A német Weihnachten (karácsony) maga is ezt jelenti az ősi kelta „wih“ (szent) előtag közbejöttével. A magyar karácsony szó a keleti keresztény egyház szláv nyelvéből kerülhetett a magyarba, valószínűleg bolgár közvetítéssel. Egyes bolgár nyelvjárásokban a kracsun szó a téli és a nyári napfordulót, illetve az azok körüli ünnepnapokat jelenti. Macedón nyelvjárásokban a kracsun meg kifejezetten karácsonyt jelent.

A kracsun szó az (át)lép jelentésű korcs- igei tőre vezethető vissza, a szó jelentése pedig a lépő, átlépő értelemtől a fordulónap, napforduló felé fejlődve jutott el mai tartalmáig.

Hagyományos magyar elnevezés a kiskarácsony és a nagykarácsony is, amely a valóságban két külön ünnepet takar: nagykarácsony december 25-e, karácsony első napja, kiskarácsony pedig január 1-je, újév napja.

Karácsony elmaradhatatlan kelléke a karácsonyfa. A fát már az advent alatt felállíthatjuk és fel is díszíthetjük, gyertyáit azonban először december 24-én este illik meggyújtani.  A szokás Németországból indult ki, ahová meg a legenda szerint a svédek vitték a 30 éves háború alatt. A róla szóló első írásos beszámoló 1605-ből, egy strassburgi polgár tollából ered, de ábrázolását már a XVI. századból ismerjük. Egy legenda Luther Mártonnak tulajdonítja a karácsonyfa „föltalálását“. Annyi mindenesetre igaz, hogy Luther javasolta az eredetileg mikulásnapi ajándékozási szokások áttételét Karácsonyra, hogy a jutalmazás pozitív üzenete inkább Jézushoz (Jézuskához), mint a myrai püspökhöz kösse a gyermekeket. Talán tényleg ennek volt része az ősi germán fenyőfa állítási kultusz katolizálása.

A fa Karácsony elmúltával is a lakás dísze maradhat, de a reformátusoknál vízkeresztkor, a katolikusoknál pedig legkésőbb Karácsony után 40 nappal, a Gertyaszentelő Boldogasszony napján, február másodikán el kell távolítani. (Eredetileg minden zsidó nő fiú világrahozatala után 40 napig – lány esetében 80 napig – tisztátalan volt és a megtisztuláshoz a 40. napon áldozatot kellett bemutatnia.  Az utólag ebből a szabályból komponált keresztény történet szerint ezen a napon mutatta be Mária Jézust a jeruzsálemi templomban.)

Kissé rendhagyó a „Jézus, Istenfia születése”, Paul Gauguin 1896-ban készült festménye. A 128×96 cm-es olajfestmény a müncheni Neue Pinakothek-ban van kiállítva.

 

December 26. Szt. István napja

Az általunk csak röviden Karácsony másnapjának nevezett ünnepnap tulajdonképpen az István-nap, vagy ahogy errefelé mondják a „Stephanustag“, amikor Szent Istvánra emlékezünk. Ez az István persze nem az az István, tehát nem országalapító királyuk, hanem a keresztények (Krisztus utáni) első vértanúja, aki valamikor a 36 és 40 közötti években halt mártírhalált.

Ez az István az ősi jeruzsálemi keresztény gyülekezet 7 diakónusának egyike (mai szóval [segéd]-lelkésze) volt és ebben a minőségében prédikálva terjesztette a zsidók között Jézus tanait. Persze nem csak azok hallgatták, akik egyetértettek vele, hanem olyanok is, akik hatását destruktívnak ítélték és szépen fel is jelentették a „sahredin“-nél, a zsidók legfelsőbb vallási- és politikai ügyekben illetékes tanácsánál, ami egyben a legfelsőbb bíróság is volt. Azok meg perbe fogták és azzal vádolták, hogy Jézust idézve a zsidó templom lerombolására és a zsidó vallás megváltoztatására (reformálására) buzdította a hallgatóságot.

Amikor a tanács elnöke felolvasta a vádiratot és megkérdezte: tényleg így volt?, István egy hosszú, csavaros beszéddel válaszolt, aminek logikája szerint maga a tanács bűnös, ha nem fogadja el a krisztusi tanokat. A sahredint ez persze nem nagyon hatotta meg és mint vallásrombolót és istenkáromlót halálra ítélték, sőt az őket vádoló beszéd miatt azon nyomban Jeruzsálem városfalain kívülre vitették és halálra kövezték. Az ő halála vezette be az őskeresztények jeruzsálemi üldözését, amiben Saulus, a későbbi Pál apostol – még pálfordulása előtt – igen aktívan maga is részt vett.

560-ban állítólag Jeruzsálemben megtalálták a csontjait és azokat Rómába vitték, ahol ma a San Lorenzo fuori le mura kriptájában vannak eltemetve. Emléknapja tehát a december 26. Ha 26. azonban vasárnapra esik (mint 2010-ben is), akkor azon a napon nem Szent Istvánt, hanem a Szent családot ünnepeljük.

„Szent István megkövezése”. A képet 1571-ben festette Giorgio Vasari és a 300×163 cm-es, olajjal fára készült mű vatikáni Pinacoteca-ban függ.

 

Innen meg már csak 5 nap a Szilveszter, másnap meg az Újév, onnantól meg minden kezdődik elölről.