100 napos program

100 napos program


Aki ismer tudja, hogy bár erősen tagadom, azért én rendesen hiú faszi vagyok, aki egész életében küzd a saját testével, ami többnyire nem úgy néz ki és nem annyit teljesít, mint amit szeretnék. A teljesítménycsökkenést még csak lenyelem valahogy, igyekszem tudomásul venni, hogy az évek múlnak és sajnos én sem leszek fiatalabb. Hanem a testsúly. A nyár elején nagyon eleresztettem magamat, az osztrák egészségügyi reform turbulenciái miatt egészen depressziós lettem, csak néztem magam elé és semmit sem mozogtam. Voltak ugyan tervek a sportos újrakezdésre, de mind kútba estek, augusztusban már olyan áramvonalas voltam, mint egy bálna. Azóta meg – a hideg idő beköszöntével a bringák is felkerültek a padlásra – csak romlott a helyzet. Ugyan voltam én már ennél sokkal súlyosabb egyéniség is, a rendszeres edzések csúcspontján, 1998-ban 114 kilónál állt meg a mérleg mutatója (igaz akkor 160 kilót nyomtam fekve), de mostanra a zsír/izom arány nagyon megromlott, igazi körte lett belőlem, felül szűk, alul nagyon szép kerek. Valamit tennem kellett.

Újév és a születésnapom között az idei szökőévben pontosan 100 nap van és egy ilyen kerek számot vétek lenne kihagyni. El is határoztam, hogy január elsejével kemény edzésbe kezdek, így próbálok erőt venni a testemen. Az edzés nélküli, egyszerű „nemevéses” fogyókúrák hátránya, hogy általában nem vezetnek minőségi változáshoz, még ha sikerülnek is, akkor a nagyon kövér öregemberből egy kevésbé kövér öregember lesz, de az alap, a “kövér öregember” nem változik. Az edzéssel nem csak “sportos öregember” címet szeretném elérni, de el akarnám kerülni a „nemevéses” fogyókúráknál óhatatlanul fellépő yo-yo effektust is. Ha valaki egyszerűen redukálja a kalóriabevitelt, akkor nem csak a zsír, hanem az izom is leépül. Ha abbahagyja a nemevést, a zsír gyorsabban visszajön, mint az izom, ezért a vége éppen az lesz, mint ami ellen küzdenék.

A kerékpár ergométerem már megvolt, a további edzésekhez meg Mikuláskor vettem egy Hammer Nevada „hometrainert”. Ez a típus éppen le volt értékelve (280€), ami így sem kis pénz, de a háromhavi tagsági díj egy fitneszteremben majdnem ennyi lett volna, ráadásul nem kell elmennem hazulról és nem kell fix időtervet készítenem, edzhetek amikor csak ráérek.

Az alsó lakás nappalijának a szekrényét átvittük a varrodába (végre van hova tenni a szabóság dolgait, az ottani ágy meg felkerült a padlásra) és az így felszabadult helyre felszereltem a gépet. Az ilyen hometrainereknek általában az a bajuk, hogy nem elég stabilak, ezért a falhoz rögzítettem (egy egyszerű, „T” alakú rögzítőelem, két 10-es átmenő csavar, mindenütt 2 cm vastag gumialátétekkel) továbbá építettem hozzá egy felhajtható evezőspadot, hogy ne foglalja el az egész szobát. Decemberben kicsit tesztelgettem, de a szisztematikus munka január 1-jén kezdődött.

A hometrainer felhajtott evezőspaddal és menetkészen.

A szenvedésnek két célja van: megfelelő állóképesség elérése és a testsúly stabilizálása valahol az ideális közelében. A tréning első felében bringázok egy órát, második részben meg 12 szériát csinálok a gépen. Minden szériában van „fekvenyomás” 20 ismétléssel, „húzódzkodás” 25 ismétléssel, „pillangó” 15 ismétléssel és „evezés” 25 ismétléssel. Egy széria tisztán kb. 4-5 percig tart, az lenne az ideális, ha a szériákat folyamatosan, egymás után tudnám végezni, de egy óra alatt soha nem leszek készen, mert közben mindig fújok egyet, meg persze el-el bámészkodok. Az unalom űzésére ugyanis ott tartottuk a TV-t.

Mint ahogy már említettem, most nem az izomnövesztés a cél. Az ebben járatos szakemberek szerint erre a 62. születésnap előtt már nem is nagyon lenne lehetőség – 50 fölött már hiányzik hozzá a tesztoszteron, hanem az állóképesség növelésére. Ennek megfelelően dolgozom a hometraineren. Izomnövesztéshez úgy kellene megválasztani az erőgépi gyakorlatoknál a súlyt, hogy a delikvens maximum 7-11 ismétlést tudjon csinálni. Én itt alapból 20-25 ismétlést csinálok kis súllyal és akkor is abbahagyom majd, ha a fájdalomhatárt még el sem értem és tudnám tovább is csinálni. A bringázásnál meg elsősorban a zsírégetés a célom, ennek megfelelően igyekszem, hogy a pulzusommal a maximum 80%-át ne lépjem át. (Maximális pulzus – hosszabb terhelésnél – 220 [nőknél 230] mínusz életkor. Az emberi szivet saját koszorúerei táplálják, de a szív összehúzódásakor ezeket a ereket összeszorítja a szívizom, ezért a vér csak az elernyedéskor kering bennük. Minél magasabb a pulzus, annál kevesebb idő jut az elernyedésre, annál rosszabb lesz a szív vérellátása. Ezért idősebb korban, amikor az erek állapota már amúgy sem a legjobb, nem ajánlatos a pulzust tartósan a maximum közelében tartani.) Ehhez most az elején a bringán 70 W-tal kezdek és onnan emelek 110-115 Wattig. Később nyilván feljebb megyek majd.

Úgy számolom, hogy az egy órás bringázás és a 12 széria a gépen együtt legalább 1.000 Kcal energiát emészt fel, ezért, ha nem eszem többet, mint eddig, akkor a heti 7.000 mínusz kalória miatt pontosan 1 kilóval lennék könnyebb. (1 kg testsúly pontosan 7.000 kcal energiának felel meg. Ennyi mínusz kell ahhoz, hogy leadjon egy közepes testnagyságú ember. Minden más számítás, módszer humbug.) Persze a folyamatos, heti mínusz egy kiló ebben az esetben nem nagyon lesz igaz, mert dacára a koromnak az edzés alatti kis terhelésnek, a sok ismétlés miatt mégis nőni fognak valamit az izmaim is, ami a zsírvesztést kompenzálhatja. Fogalmam sincs, hogy a kettőnek együtt mi lesz az eredője, még az is lehet, hogy a súlyom növekedni is fog. Gondolom, egy idő után aztán az izmok majd már nem nőnek tovább és onnan folyamatosan csökkenni kell a súlyomnak is, ezért ahosszú távon mégis összejöhet a heti 1 kiló.

Újév napján 103,6 kilót mutatott a mérleg, ami a 183 centimmel 30,8-as BMI-t, vagyis nagyon rendes túlsúlyt jelent. Ha 10 kilót le tudnék adni, akkor elérném a koromnak megfelelő ideális 23-28-as BMI értékek felső szélét. (Body Mass Index = testsúly osztva a méterben megadott testmagasság négyzetével – de nem kell osztani-szorozni, a neten találtok számos kalkulátort is.) Ezzel még biztos nem mehetnék el szenior alsógatya modellnek, de én már nagyon elégedett lennék vele. Nem is beszélve róla, hogy a tavasz első jelére edzetten szállhatnék bringára és kajakba.

Az beszámolók végre még odabiggyeszettem  “A nemevéses fogyókúrák kritikája” című irományomat, hátha érdekli a negyérdeműt. A program január 1-jén, vasárnap kezdődött, ezért az edzéshetek szombaton érnek véget. Mindig csak vasárnap reggel állok a mérlegre, utána írom a beszámolót.


Január 8.     – 1 kg az első hét végén

Túl vagyok az első héten és büszkén jelenthetem, hogy minden nap rendesen elvégeztem az edzésmunkát. Volt, amikor 2 óra 15 percig tartott, volt, amikor 3 órát, de soha sem hagytam ki egyetlen gyakorlatot sem. A bringázás egy órája kurva unalmas és nekem ez az igazi megterhelés, minden szart kitalálok, hogy valahogy eltereljem a figyelmemet a lassan múló időről. Minden nap 70 Wattal kezdtem és onnan emeltem 5 percenként 5 Wattot, a tengelyen mért energia úgy 350 kJoule körül alakult. Az erőgépen a 20-25 ismétlésre a kis súly ellenére gyakran elértem a fájdalomhatárt, de mint tudjuk csak az az edzés igazán jó, ami fáj is.

Miri egész héten itthon volt, rendesen főzött, volt itt minden diétás kaja a rántott csirkétől az ossobucco-ig, megettük a maradék pulykát, meg egy kis sült csülköt és persze voltak mindenféle édességek (pölö dobostorta és almásrétes madártejjel) is. És persze rendesen söröztem, boroztam és pezsgőztem is. Mindennap legalább kétszer nagyon rendesen ettem, ezért nem vagyok csalódott, hogy a mérleg 102,6 kilót mutatott, én az első héten inkább testsúlynövekedésre számítottam. Na, meglátjuk, mit mutat egy hét múlva.


Január 15.     – 2,3 kg a második hét végén

Na, elmúlt a második hét is és tényleg nagyon rendesen edzettem minden nap. Hétfőn és kedden nagyon jól ment, akkor a bringázásnál átléptem a 400 kJoul-os határt, 128-as pulzussal. Szerdán jött a törés, onnantól már megint csak 350 körül teljesítettem 115 körüli pulzussal. Hét közben általában a 3Sat-ot és a ZDF Neot nézem edzés közben, a többi adón szappanoperák mennek, amiket ki nem állok. Hétvégenként meg a sportadókat sasolom. Az erőgépen semmi sem változott, maradt a 12 széria 20 kilóval és azt hiszem, hogy jövő héten sem fogok emelni. Egyelőre reggelenként még izomlázam van. Az edzésidő két és fél óránál stabilizálódott. (Ezt csak azért írom, mert ez lehet az olvasóim egyik kifogása: „hol van nekem két és fél órám naponta ilyen hülyeségekre!?”)

Az igazi meglepetés a műtőben ért. Kedden, amikor beöltöztem, szűknek bizonyult a műtősruha felső része. Akkor azt hittem, hogy az „L”-es polcra belekeveredett egy „M”-es darab, de szerdán sem nagyon jött rám az ”L”-es ingkabát, át kellett váltanom az XL-re. Valamit nőnek tehát az izmaim is. (Ez persze átmeneti zavar, ha elkezd csökkenni a „zsírkabát”, megint jó lesz az „L”, sőt talán az „M” is.)

Miri ezen a héten szorgalmasan dolgozott, ezért napközben már nem volt meleg étel, vacsorát főztünk, mikor ki ért rá jobban. Amikor délután haza értem, ettem valami két szelet kenyeret, mondjuk lekvárral és tejjel, hogy a vércukromat felturbózzam, aztán jött az edzés. Vacsorára egyszer halászlét ettünk, másnap halkocsonyát pirítóssal, két napra rá – mert nagy volt a hal – rántott ponty volt krumplipürével, volt aztán mákos nudli , csütörtökön gulyásleves. Pénteken egész napos összetartás volt a kórházban, aznap ott kajáltam, szombaton megettük a gulyás második felét. A lényeg az, hogy reggel, amikor felkelek, nem vagyok éhes, napközben elvagyok a munkahelyemen, bár délutánra lassan megéhezem, a munkahelyi pöcsölés miatt nem nagyon foglalkozom vele. Aztán jön a tréning előtti szénhidrát, azzal elvagyok az edzés végéig. Utána meg egy szokásos vacsora, tényleg nagyon rendesen merítek, többször is. Ma 101,3 kiló voltam, eddig tartom a heti 1 kiló mínuszt. Remélem, hogy jövő héten is így lesz.


Január 22.     – 3,1 kg a harmadik hét végén

Hát eltelt a 3. hét is. Az edzés a hét elején elég keservesen ment, ráadásul kedden ki is hagytam egy napot, mert délutánra terven felül összehívtak egy munkahelyi értekezletet, ott ültem egész estig, 8-kor meg már nem volt kedvem elkezdeni a dolgot. Szerdán délben végre elmentünk síelni egy kicsit, aznap nem volt bringázás, csak az erőgépen dolgoztam. Úgy látszik jót tett a keddi pihenés, mert a terv ellenére emeltem a súlyokon és második 6 szériát már 25 kilóval csináltam. Csütörtökre megjött a front zuhogott az eső és viharos szél volt, ezért onnantól csak a teremben edzettem.

Ami a kaját illeti, Miri megrótt, hogy nem írom le részletesen a menüt, még azt gondoljátok, hogy nem kapok rendes ellátást. Szóval: vasárnap, két szelet lekvároskenyér reggeli után korán edzettem, 3 óra felé étteremben ebédeltünk, (májgombócleves, cordon bleu pommessel) mert Bécsbe mentünk a Staatsoperbe, megtekinteni a La Sylphid című ballettet, ahova Miri jegyet kapott karácsonyi ajándékba a lányaitól. Még az előadás előtt beültünk Sacher-kávéházba és stílszerűen ettünk egy Sacher tortát tejszínhabbal. A színházi büfében már csak egy pohárka pezsgőt ittunk, az ágy előtt meg már itthon ledöntöttem egy sört is. Hétfőn csak Leberkaaswecklet ettem, igaz összesen 6-ot a 2 lekvároskenyér mellé és megittam 1 liter tejet is. Kedden, bár lusta voltam tejszínes marhasültet kaptam csigatésztával és spenóttal és egy könnyű fehérbort ittunk hozzá. Szerdán spaghetti bolognese volt a főfogás, utána túrosgombóc eperöntettel és újra elfogyott egy üveg fehérbor. Csütörtökön este megettem a spagetti maradékát, pénteken cevapcici pommessel és uborkasalátával volt vacsorára. Szombaton pedig ökörfarkleves májgombóccal, majd a marhahús kapormártással következett sör kíséretében. És persze elfogyasztottam az első farsangi fánkokat is.

Ma reggel 100,5 kilót mutatott a mérleg, tehát bekövetkezett amitől tartottam, nem követi linealis testsúlycsökkenés a tréninget. Mert szerencsére az elmúlt hetekben, ha nem is drasztikusan, de szemmel láthatóan megváltozott a külsőm, kisebb lett a pocak, két lyukkal szűkebb a nadrágszíj. Nem hittem volna, hogy 60 fölött is nőnek az izmok, helyesebben, hogy ilyen ütemben. Na mindegy, lelkesedésem töretlen, majd meglátjuk, hogy hogyan folytatódik a dolog.

 

Január 29.     – 4,1 kg a negyedik hét végén

Csütörtökig a szokásos rendben edzettem, sikerült a bringán tartósan 400 kJ környékére emelni a munkát és a tréner 20 kilós súlyain is emeltem 5 kilót. Egyelőre még mindig van reggelenként egy kis izomlázam, de majd csak megszokják a terhelést. Péntek reggel elautóztunk a szokásos zillertali síhetünkre. Bringázás nincs, ehelyett van a síelés, minden nap 3 óra, gyakorlatilag szünet nélkül. A gépi edzés sem marad ki, mert a vendéglátóink pincéjében is áll egy hometrainer, egy Kettler basic, délutánonként azon szenvedek másfél órát.

A kajával eddig elvoltam, de a jövő héten biztos lesznek gondjaim. Vasárnap volt a házassági évfordulónk, ezért kicsit kieresztettem. Délben már egy kis sonkás szendvicset reggeliztem-ebédeltem, igaz előtte egy órát sétálni voltam a nejjel. Az edzés után már a fürdőkádban elszopogattunk egy üveg pezsgőt, aztán jött a köménymagos sertéssült gombóccal, párolt káposztával és persze egy kis sörrel. Hétfőn ezért kicsit visszafogtam magamat, csak egy lekváros zömlét ettem délben. Este húsleves volt grízgombóccal és megettük a vasárnapi sertéssült maradékát, szerencsére nem volt sok. Kedden este rizsfelfújt volt szilvalekvárral, szerdán pedig hideget ettünk. Csütörtökön délután gőzerővel pakoltunk, meg a sípreparálás (élezés, wachsolás) is eltartott egy darabig, nem jutott idő a főzésre, szóval tojásrántotta készült, péntektől meg vendéglátó barátaink etetnek-itatnak bennünket. Rendes reggeli nélkül nem engednek ki bennünket a házból, amint hazaérünk a hegyről, kapunk rendes uzsonnát. Aztán persze még ott van az estebéd: pénteken fasírozottat vacsoráztunk paprikaszósszal és krumplipürével, szombaton meg fondü volt.

Vasárnap reggel 99,5 kiló voltam, eddig tehát jól állok, 4 hét, 4 kiló, de a jövő heti mérlegelésre a napi háromszori kaja miatt magam is nagyon kíváncsi vagyok.

 

Február 5.      – 3 kg az ötödik hét végén

Hát, aki kiváncsi, az hamar megöregszik, meg nem is fogy semmit. Éreztem én, hogy ez a síszabi megtöri majd a lendületet. Vasárnap és hétfőn még velünk síelt Sepp is, a háziúrunk, aki helyi lakos és lécekkel a lábán nőtt fel, ennek megfelelően nálunk, de különösen nálam sokkal, de sokkal jobban veszi a lejtőket. Keddtől csütörtökig pedig magunk maradtunk az asszonnyal, kipróbáltuk valamennyi környékbeli síterepet. Megállapítottam, hogy már a jobban síelők közé tartozom, ami persze itt nem nehéz, mert leginkább hollandok, dánok és plattendeutschok bóklásznak a pistéken. Azon túl pedig minden nap elvégeztem az erőgépi edzést is. Csütörtökön hazajöttünk, de az aznapi erőgépi edzést elmosta egy befagyott vízvezeték okozta rohangálás. Pénteken és szombaton meg a 20 fokos hidegben (fenn a hegyen -22 volt) lemondtunk a síelésről, ezért a szokásos bringa-erőgép edzés volt.

Vasárnap a szokásos reggeli és uzsonna után szarvasragu volt nokedlivel és uborkasalátával. Hétfőn délben farsangi fánkot uzsonnáztunk, este mi főztünk, akkor osso bucco-t evett a társaság. Szerdán délután nem péksütemény, hanem tiramisu volt uzsira, este meg cordon bleut ettünk petrezselymes burgonyával. Szerdára vegetáriánus vacsora készült, póréhagymás-gombás rétes képében. Csütörtökön este akaratunkon kívül semmit nem ettünk, igaz egy üveg bort azért elszopogattunk az ijedtségre, pénteken Miri pizzát sütött, szombaton meg kolbászos krumplilevest vacsoráztunk. A rendszeres napi többszöri kajának meg is lett az eredménye, ma reggel 100,5 kilót mutatott a mérleg, szóval nem, hogy fogytam volna, hanem 1 kilót még híztam is. Nem is csodálkozom rajta, mert a munkahipotézisem szerint, ha nem eszem többet, mint eddig és sportolok, akkor fogynom kell. Most meg rendesen többet ettem, mint szokásos: minden nap kiadós reggeli friss péksüteményekkel, sonkával, szalámival, tojással, aztán az uzsonna és végül a kiadós vacsora, hozzá meg egy kis alkohol. Hiába, csodák nincsenek. A pocakom viszont majdnem teljesen eltűnt, legalább optikai tuningnak jó volt ez a hét is.

 

Február 12.     – 4,2 kg a hatodik hét végén

Hát elmúlt a 6. hét is. Ami a tréninget illeti a bringán a hét elején kis visszaesést mutattam, a gépen viszont fejlődtem, mert büntetésből 5 kilót emeltem a súlyon. A csütörtöki edzés kimaradt, mert akkor 7 órát dolgoztam a padláson a vízvezeték fagymentesítésén, szerintem jobban elfáradtam, mintha duplán edzettem volna. Ráadásul a sok térden-kúszástól még a derekam is megfájdult. Szerdán leesett nálunk is az első 10-12 centis hó, jó alkalom Mirinek a sétára, pénteken egy órát, szombaton meg két órát gyalogoltam az edzés előtt a lánnyal a folyóparti erdőkben. Síelni nem mentünk, mert kurva hideg van nálunk is, fenn a hegyen meg tartósan -24.

Vasárnapra a déli 2 sajtos-sonkás melegszendvics után székelykáposzta volt krumplival és hétfőn is annak a maradékát ettük. Hétfőn hirtelen megkívántam a krumplis tésztát, főzött is a feleségem egy nagy lábossal, kedden-szerdán azt ettünk kínaikel salátával. Csütörtökön egyikünk sem ért rá főzni, hideg vacsora, sajt, sonka, olajbogyó volt stílszerűen egy igazi bordói vörösborral. Pénteken bűnös nap volt, mert már reggelire 2 túrós batyut ettem, vacsorára meg rántott pulyka készült, itt kicsit kieresztettem, mert 3 szeletet is legyűrtem a sült krumpli és a saláta mellé. Szombaton meg tortellinit ettünk tejszínes-sonkás mártással. És persze minden nap az edzés előtti kifli, zsemle, perec.

Bár a súlyméréssel szemben az optikai megítélés nem valami megbízható adat, de szemmel láthatóan fogy a hájam. Az elmúlt 10 évben az esküvőnkkor voltam a legvékonyabb, tegnap minden erőlködés nélkül rám jött az akkori öltönyöm, amivel 4 hete, a bécsi opera ürügyén még hiába próbálkoztam. Ma reggel 99,3 kilón állt meg a mérleg.

 

Február 19.      – 5,8 kg félidőben

Hát eljutottam a 100 napos program feléig, szinte hihetetlen, de ma már az 50. napra ébredtem. Az eheti edzések rendben lementek. Ezen a héten már minden automatikusan történt. Nincs már izomlázam és nem is fáj semmim. Úgy látszik beletörődött a testem-lelkem, hogy minden nap van tréning.

Nem változott a „diéta” sem. Az edzések előtt minden nap ettem valami péksüteményt bodzalekvárral, sőt egyszer sonkával, aztán vasárnap este a párolt szarvascomb tejfölös gombamártással, szalvétás-gombóccal és áfonyalekvárral (hozzá egy elég jó burgenlandi cuvee és a végén egy dobostorta) egyik fele, hétfőn a szarvashús és a gombóc másik fele volt vacsorára. Kedden két szelet sült pulyka salátával és kenyérrel, szerdán sült pisztráng krumplipürével volt az egyszerű menü, az utóbbihoz formabontó módon ittunk egy kis whiskyt is. Sőt a végén még egy kis csokit is elszopogattunk. Csütörtökön egyedül voltam, Miriam Galtürbe utazott, hogy egy kongresszust előkészítsen, két szelet húst és krumplit sütöttem magamnak és megittam egy sört. Pénteken mákos nudlival vártam az asszonyt. (Ez kicsit diétásra sikeredett, mert a dobozára ugyan az volt írva, hogy négy adag, de kettőnknek is nagyon kevés volt.) Kárpótlásul szombaton már uzsonnára virslit és debrecenit csipegettünk, vacsorára meg töltött borjúszegyet tálalt a nejem párolt savanyúkáposztával. (Ez viszont egy igencsak zsíros kaja.)

Ma reggel 97.8 kilón állt meg a mérleg. Az elmúlt 7 hétben 5,8 kilót fogytam. Ez ugyan kevesebb, mint amit előre kalkuláltam, de a trend jó irányba mutat. De nem csak a mérleg mutatja a változást. Mondjuk ugyan az átlagosnál csak kicsit nagyobb fantáziával, de már sejteni lehet a hasizmaim szélét, aztán egyenesen állva (szóval minden hajlongás nélkül) fel tudom húzni a zoknimat.

Öt kilóra vagyok a normális BMI érték felső határától és nagyon remélem (mit remélem, hiszem, tudom), hogy a húsvét hétfőig visszalevő 50 napban le is fogom adni őket.

 

Február 26.     – 7,1 kg a nyolcadik hét végén

Úgy látszik a testem mégsem törődött teljesen bele a mindennapi terhelésbe, ezen a héten a fizikai teljesítményem nagyon hullámzó volt. A vasárnapi edzés mindjárt kimaradt (a szokásosnál egy kissé súlyosabb eset került a kórházba, mire a műtéttel is elkészültem, gyakorlatilag az egész napom ráment), de hétfőn-kedden-szerdán szárnyaltam, olyan erőben voltam, hogy az adagokat még 30%-kal túl is teljesítettem. Csütörtökön jött a váratlan zuhanás, iszonyúan szenvedtem a tréning közben, még a szokásos adagot sem teljesítettem és a péntek robot sem volt valami finom dolog. Tegnap szerencsére már ismét jobban ment.

Ami a kaját illeti, továbbra sem tartottunk diétát: volt húsleves és marhahús kapormártással, gombaleves és palacsinta, marhasült krumplival és Käsespetzle is. (Ez utóbbi úgy készül, hogy a frissen főtt nokedlit olajon pirított hagymán kicsit megkérgesítjük, aztán még melegen, a serpenyőben hozzátesszük a reszelt sajtokat. Mondjuk nem diétás, viszont lehet hozzá kis vörösbort kortyolni.) Közben meg félig-meddig ki is tavaszodott, itt lenn teljesen elolvadt a hó. Ennek örömére megmetszettük a fákat és megcsináltam a feketeszeder-bokrok kordonját is.

Ma reggel 96,5 kiló voltam, úgy látszik az izmok már nem nagyon nőnek tovább. Sovány persze még mindig nem vagyok, az összkép javult ugyan, de azért továbbra is a nagyon jóltáplált polgártársak táborát növelem.

 

Március 4.      -7,4 kg a kilencedik hét végén

Ez a héten átugrottunk a télből a tavaszba. Véget értek az iskolai szünetek, felszabadultak a sípályák, ezért kedden délután gyorsan felmentünk Hinterstoderbe. Sajnos az időjárás nem volt valami kegyes hozzánk, megjött az atlanti front, csapadékot és enyhülést hozott. Nálunk lenn +8 fok volt és még 2.000 méteren is havaseső esett. Ennek megfelelő volt a hó minősége: egyszerűen szar, az előző éjjel hullott 20 centi kásává alakult, a pálya alján meg már kifejezetten ragadt. Aznap ennyi volt a sport, az itthoni edzés kimaradt.

Csütörtökre tavaszt igértek, el is határoztuk, hogy bringázunk egy kört a szabadban. Március első napjára ugyan elvonultak a felhők, de helyettük sűrű köd ült a környékre, ami délutánig sem szállt föl, ezért a kerékpározás helyett elautóztunk az IKKEA-ba és vettünk 3 kisebb szekrényt, ágyneműt és néhány apróságot. Persze, amikor már úton voltunk, azonnal kisütött a nap és a parkolóban már igazi tavasz fogadott bennünket. Pénteken ezért üzembe kellett helyeznem Miri motorját (én ugyan korainak tartom a dolgot), délután kettőkor meg bringákra pattantunk és idénynyitónak megtettük a „tillysburg-kört”, ami 31 kilométer. Szombaton meg már zavartalan napsütésre ébredtünk, igaz hűvös-erős böjti szél fújt. Délelőtt a szekrényekkel töltöttük az időt, délben gyorsan feltettem a bringatartót és elautóztunk az Auseeig, onnan meg a dunaparti bringaúton Linzig és vissza 32 km-t tekertünk. A szabadtéri bringázás természetesen csak a szobabiciklizést váltotta ki, a gépi edzést mindig rendesen végigcsináltam.

A kalóriabevitelre továbbra sem nagyon vigyáztam. Egyebek között volt rántott csirke krumplisalátával, lasangne, továbbá vanilia krém földieperrel, sőt a hétvégére kaptam egy ajándék almás-mákos rétest is. Bár ezekből kétségtelenül többet ettem, mint ami egy normális vendéglői adag, de többet is edzettem. Ennek ellenére csak nyamvadt 30 dekát csökkent a súlyom, ugyanis 96,2 kilót mutatott a mérleg. Bekövetkezett amitől féltem, ahogy csökken az ember súlya, úgy csökken a testfelület és ezzel együtt az energialeadás is. Úgy látszik, ha tovább akarok fogyni meg kell szorítanom a kaját is. Na, a következő héten mindjárt ki is próbálom, hogy kibírom-e egyáltalán a kevesebbel, vagy simán legyőz az éhség.

 

Március 11.   – 8.7 kiló a tizedik hét végén

Hát egyelőre nem győzött le, sőt ahogy múlott az idő, egyre öntudatosabb lettem. A tervnek megfelelően ezen a héten arra kényszerítettem magam, hogy éhezzek egy kicsit. Megpróbáltam ebben is tárgyszerű maradni, hogy lássuk mivel mire megyünk. Hogy valami jó is legyen az egészben, nem korlátoztam a kávéfogyasztásomat, abból annyit ittam, amennyit csak megkívántam, persze mindig szigorúan cukor nélkül, de tejjel. Ezen túl azonban vigyáztam arra, hogy a kétszeri kajával se nagyon vigyek be többet, mint 1.200 kcal, ami a kávéhoz megivott 3-4 deci tejjel összesen olyan napi 1.400–1.500 kcal-t jelent. (A kalóriaszámítás az internet korában nagyon egyszerűen megy.) Reggeltől a munkaidő végéig nem volt más, csak kávé, amíg elfoglaltam magam, nem nagyon éreztem az éhséget. A munkaidő vége felé azért már rendesen mardosott és amikor délután hazaértem, már komoly lyukba estem. Akkor azonnal ettem egy miniadagot (az eddigiek felét: egy péksüteményt, esetleg két szelet pirítóst lekvárral, vagy 2 szelet sovány felvágottal, persze semmi vaj – kb. 350 kcal) és utána jött az edzés, amit minden nap rendesen végigcsináltam. Sőt az utolsó három napon rá is tettem, mert kihasználva a jó időt, az országúton bringáztam (a tillysburgi kör, 31 km, 80-85 perc). Az edzések alatt ugye nem éhes az ember, este 7 felé meg jött a vacsora. A vacsorát előre kiszámítottam, kimértem, kiraktam, aztán több nem volt. Tegnap például zacskóból főzött krumplipüré (570 kcal) és egy evőkanál olajon megpirított 15 deka diétás frankfurti virsli egy fej fonnyasztott hagymával (350 kcal) volt a menü. És italnak természetesen csak víz.

Most jönne a dicsekvés, hogy milyen jó volt, meg, hogy nem is voltam éhes, de erről persze sajnos szó sincs. Ennyi kaja a fél fogamra sem elég. Az kétségtelen, hogy a délutáni szendvicstől az elalvásig elég jól toleráltam a dolgot, de már reggel korgó gyomorral ébredtem és sokszor eszembe jutott, hogy jó lenne valamit enni. Szerencsére megálltam, hogy ne nassoljak, igaz, ebben az is segített, hogy csütörtöktől szalma voltam (Miriam valami síeléssel egybekötött kongresszust igazgat-szervez Galtürben). Ha ugyanis itthon lett volna, akkor látva a depressziós, szomorúan szenvedő pofámat, biztos megingatott volna a hitemben valami jobb vacsorával.

A mai mérlegelésnél 94,9 kiló voltam, bizonyítva, hogy éhezve lehet a legjobban fogyni. Most így folytatom tovább szerdáig. Addig egyedül vagyok, nincs kisértés. Szerdán meg jönnek a húgomék muterral, onnantól nyilván rendes vacsorák lesznek. Szóval megpróbálom előre „leéhezni” a vendégséget, de tartok tőle, hogy jövő héten ezzel együtt is megtorpanás jön.

 

Március 18.   – 9,1 kiló a tizenegyedik hét végén

Minden pont úgy történt, ahogy gondoltam. Vasárnap, hétfőn, kedden a szokásos mederben folyt, viszonylagos diéta és a szokásos edzések. Szerdán este megjött a család, amit azonnal egy osso bucco elfogyasztásával ünnepeltünk egy jó avolai vörösbor kíséretében. Csütörtök-pénteken dolgoztam, így a közös reggeliktől-ebédektől távol maradhattam, de az esti vacsorák (persze alkoholfogyasztással) nem voltak valami diétásak. Csütörtökön ugyan sült pisztráng volt krumplipürével, de pénteken már grilleztünk a hirtelen beköszöntött tavasz örömére, tegnap pedig közös reggeli és ebéd után (ráadásul a weidhofeni kiránduláson még fagyit is ettem tejszínhabbal) sült oldalas volt a vacsora a thanni, általatok is ismert specialistánál. Ehhez persze bőségesen ittam a söröket, sőt a vacsora végén még két Schnaps is lecsorgott.

Ugyan megpróbáltam az edzésekkel ellentartani és a jó időben szerdától minden nap 40 km-es köröket bringáztam, de a mai mérlegelésnél 94,5 kiló voltam, mindössze 40 dekával kevesebb, mint legutóbb.

A mai nappal a célegyenesbe fordultam, már csak 3 hét van hátra a születésnapomig és két és fél kilóra vagyok az áhított 28-as BMI-től. Most már tényleg elhiszem, hogy időben odaérek.

 

Március 25.   – 9,7 kiló a tizenkettedik hét végén

Ezen a héten sem történt semmi dramatikus fordulat a programban. Szombat kivételével minden nap edzettem. Szerencsére kitört a tavasz és a monoton szobaedzések helyett az országúton bringáztam, sőt pénteken már vízre is szálltunk és eveztünk 16 km-t . Tegnap az edzés kimaradt, mert húsvétra vettünk magunknak egy új Boxspring ágyat és ennek a színéhez nem passzolt a szoba fala, ezért nekiálltunk festeni. Amíg a fal száradt, Miri a kertben dolgozott, én meg rendbe hoztam a talicskát és kicseréltem az erkélyeken a lehajthatós asztalok télen meggörbült lapjait.

A kajával voltak kisebb problémák, mert vasárnap még a családdal meglátogattuk a kínai „all you can eat” vendéglőt, aztán kétszer is mindenféle sült kolbászkákat vacsoráztunk sült krumplival. Pénteken egy Pizzériában voltunk, tegnap meg sült oldalas volt és a héten elfogyott néhány sör és egy kis vörösbor is. Nincsenek csodák, hiába a sok edzés, a mérleg ma 93,9 kilót mutatott. Úgy látszik, hogy a végére a heti egy kilós fogyásokat el lehet felejteni és örülök, ha a 15 hét alatt a 10 kiló összejön majd.

 

Április 1.  – 9,8 kiló a tizenharmadik hét végén

Az eredmény sovány, 93,8 kiló voltam ma reggel. Szóval az utolsó előtti mérés eredményével nem büszkélkedhetek, de talán szégyenkeznem sem kell miatta. Egyrészt vasárnaptól csütörtökig a szokásosnál is többet sportoltam, ami azt jelenti, hogy minden nap megtettem 39 km-t bringával úgy, hogy a leggyengébb köridőm 1:31 volt (26-os átlag!), ámbár errefelé nem olyan lapos a terep, mint az alföldi széles rónaságon. Vasárnap még eveztem is 16 kilométert, sajnos a többi napon nem jutottam hozzá, mert vagy a társam nem ért rá, vagy pedig az extrém szél akadályozott bennünket. Helyette a hometréneren dolgoztam, ahol ismét emeltem 5 kilót és most már az indulási 20 kiló duplájával edzek. Aztán csütörtök este már éreztem, hogy kicsit kapar a torkom, szóval péntekre elkapott valami kis grippe, aznap pihenőben voltam, szombaton meg csak a gépi adag 2/3-át csináltam. De az egész betegség nem volt veszélyes, mert ma már semmi bajom.

Sajnos kiderült, hogy az erőltetett edzések és a diéta nálam kizárják egymást. Ha nem eszem, a tréning második órájától észrevehetően romlik a fizikai teljesítményem és ráadásul erősen szédülök is, ami a bringán meg nem kifejezetten előnyös. Szóval úgy néz ki, ha ennyit sportolok, akkor ennem is kell. Ettem is rendesen minden nap, elsősorban mindenféle cukros dolgokat, bár vacsoráztunk halat és rántott csirkét is. (Amúgy is minden a diéta ellen dolgozik. Például Miri megoperálta egy jó barát valakijének az orrát, egy bartelüzlet keretében. A páciens nem fizetett, de majd júliusban kifesti a nappalit és az előszobát. A csütörtöki kontrollra azért hozott egy ráadás dobostortát, amit Miri nem szeret, nekem meg persze az egyik kedvencem. A torta ráadásul aznap reggel készült, friss, puha, omlós piskótával. Több, mint a fele már el is fogyott.)

Azt azért még megemlíteném, hogy a stagnáló súly ellenére is fogyok, nem csak én látom, hanem a nejem is mondja. Előkerültek a szekrényből a valaha hordott legszűkebb nadrágjaim és azokban járok. Ezzel együtt most az utolsó hétre összekapom majd magam és a szédülés ellenére megpróbálom a mágikus 10 kilós súlyvesztést valahogy elérni.

 

Április 8.  -11 kiló a tizennegyedik hét végén, a 99. napon

„Minden dátum eljön egyszer”, mondta első előadásában Flerkó Béla, az anatómia, a szövettan és a fejlődéstan nyilvános-rendes egyetemi tanára, arra célozván, hogy most ugyan még csak 1968. szeptembere van és az 1970. júniusi szigorlat nagyon távolinak tűnik, de ha valaki most nem tanul, az a kb. 3.500 oldalas anyagot az utolsó hetekben biztos nem tudja majd bebiflázni. (Csak megjegyezném, elsőre átmentem.) Mutatván a fenti bölcsesség feltétlen igazát, eljött a Húsvét vasárnapja és ezzel a 100 napos program 99. napja is.

1950-ben szintén Húsvét hétfőjére esett április 9. Aznap senki nem számított rám, szüleim a barátaikkal éppen moziba, a délutáni előadásra tartottak, de a szülés megindulása miatt egy hirtelen kanyarral befordultak a kórházba és anyámat otthagyták. (Nem ám fogadott orvos!) Hogy muter miről maradt le, mi ment aznap a mohácsi Kossuth moziban, azt már senki sem tudja. Mire azonban apám a barátaival a film után visszaért a kórházba, már világra is jöttem. Anyám szerint nem volt nagy ügy, akkoriban még csak 2,90 voltam. Amit azonban mindig rögtön hozzátesz: „nagyon jó kisgyerek voltál”, ez ugye máig sem változott. Holnap van tehát a 62. szülinapom, az ünnepi ebédhez – két rendes steak-re és egy egytojásos tortára van opcióm – nem akarnék rögtön a diétából nekiülni, ezért a 100 napos program – kis csalással – 99 nap után véget ért.

Az utolsó hét nagyon sportosan telt, csütörtökig szabadtéri bringával (összesen 230 km) és késő délutáni gépi edzésekkel, a kajakhoz megint nem jutottunk el. Péntek-szombaton meg a szar idő miatt teljesen beszorultunk a házba. Ezen a héten, Krisztus urunk mártírhalálából erőt merítve tényleg szinte semmit sem ettem. Az extrém diéta nagyon nehezemre esett, a bringán a második órában szédültem is rendesen. Nagyon szenvedtem, ilyet soha többet nem teszek, de biztos akartam lenni benne, hogy átlépem a 10 kilós határt. A megváltó ugye feltámadt, és nekem is mázlim van, ma reggel fél hétkor már csak  92,5 kilót írt ki a mérleg. Nem böjtöltem hiába, a 99 nap alatt a mérleg szerint lement rólam 11 kiló, bekerültem a korosztályos BMI értékek tól-ig tartományába, büszkén jelenthetem, hogy mától a normál súlyú egyének (BMI 27,6) táborát bővítem. Örülök is nagyon, sőt örömömet fokozza, hogy már majdnem igazi atléta lett belőlem, mert ha a fogyást nem testsúly, hanem zsírveszteségben mérnénk, akkor a mérleg szerinti 11 kilónál többet is leadtam.

Hogy mennyit, pontosan nem lehet megmondani, de – mint minden sokat megélt öregembernek – ezzel kapcsolatban is van egy történetem. Amikor Steyrbe jöttem, az új élet részeként beiratkoztam egy stúdióba és eszeveszett edzésekbe kezdtem, napi 3 órát dolgoztam keményen a body builderek között. Lassan nőtt a súlyom, négy év után 108 -109 kiló voltam. Aztán 1995 karácsonyától, a versenyre készülő edzőtársakkal együtt, amolyan optikai tuningként én is rendesen végigcsináltam az ilyenkor szokásos diétát, persze a végén a „szálkásító” vízhajtók nélkül. Március végére 94 kiló lettem, akkoriban ez volt a diétával elérhető abszolút minimum, már ezzel is úgy néztem ki, hogy a hölgyek az uszodában nem néztek át rajtam, mint manapság. 3 hét múlva, áprilisban a fedettuszodában – éppen egy magamutogatós szám közben – elszakítottam a jobb Achilles-inamat és a külső bokaszalagjaimat, kiestem a tréningből. Bár onnantól nem nagyon mozogtam és rendesen ettem is, mégis fokozatosan csökkent a súlyom, július végére már csak 87 kilót nyomtam. Lement rólam ugyanis 7 kilónyi izom. (Újévkor, amikor ismét elkezdtem a tréninget, már újra 102 kilón rezgett a mutató, persze leginkább a hájam miatt.)

Ugyan az elmúlt 99 napban is intenzíven edzettem napi 2 és fél – 3 órát, de az akkorihoz képest nevetséges súlyokkal, meg persze közben el is telt majdnem 20 év, de biztos nem túlzás, ha 3 kiló izomnövekedéssel mégis számolok. Ezek szerint lement volna rólam 14 kiló szalonna. Sajnos ennek ellenére sem nézek úgy ki, mint 35 évesen, mert akkoriban 25 körül volt a BMI-m. Még le kellene adnom legalább két egységnyit, vagyis olyan 6 kilót, akkor nagyjából stimmelne az optika is. Azért csak nagyjából, mert a bőröm mintha tágabb lenne, mint 20 éve, a jólét maradványai a két legnagyobb „úszógumi” helyén még ott lötyögnek rajtam. A nejem persze vigasztal: „ha a hasad 3 hónap alatt nőtt volna akkorára, mint Karácsonykor volt, akkor 3 hónap alatt le is ment volna.” De hát ugye itt nem 3 hónapról, még csak nem is 3 évről van szó. Szerinte legyek türelmes, az idő majd megoldja ezt is.

Tulajdonképpen nagyon sajnálom, hogy véget ért a program. 5 perce meg is kérdezte Miri, „akkor holnaptól mit csinálsz?” Erre eddig nem is gondoltam. Ami az edzéseket és a súlyom rendszeres kontrollját illeti, gondolom minden megy tovább, mint eddig. A kajával ezután is vigyázni fogok egy kicsit, de nem tartok diétát. Azzal a bizonyos 6 kilóval ugyan még szívesen leszámolnék, meg is fogom próbálni, de nem igazán hiszek a sikerben. Végül is az egyetlen jelentős változás, hogy mától nem írok naplót.

 

A nemevéses fogyókúrák kritikája.

(Nemevéses minden olyan fogyókúra, ahol a delikvens változatlan napi tevékenység mellett kevesebb kalóriát visz be, mint eddig, függetlenül attól, hogy milyen fantázianév alatt fut az egész. Meg sem próbáltam tudományos lenni, sok benne az egyszerűsítés és a meseelem, ezért Lissák Kálmán prof., akinél az orvosi élettant hallgattam, ha ezt valahonnan föntről olvassa, biztos ideges rángásokat kap. Mindennapi laikus használatra azért talán jó lesz.)

Azonnal le szeretném szögezni, hogy a nemevés nagyon alkalmas módszer a fogyásra. Nincs ember, aki, ha kevesebbet eszik, mint amennyire szüksége lenne, le ne fogyna. Az elmúlt évszázad tele van tragikus milliós emberkísérletekkel, ahol a delikvensek, akárkik voltak is, és akármilyen testi felépítéssel, túlsúllyal, vagy anélkül vettek részt a nemevésben, mind lefogytak. Teljesen függetlenül attól, hogy valamelyik gulag, vagy koncentrációs tábor rabjairól, hadifoglyokról, vagy éppen az ostromlott Leningrád lakóiról volt szó. Ott azonban volt egy igen erős motivációs tényező, a „nincs”, a szögesdrót kerítésről és a fegyveres őrségről már nem is beszélve. Nekünk ezekkel már szerencsére nem kell számolnunk. Ha nemevősen akarunk lefogyni, akkor csak saját magunkat kell legyőznünk. Sajnos ez egyben a legnagyobb akadály az egészben, mert a szervezetünk velünkszületett hosszú távú, túlélési stratégiája rendre megakadályoz bennünket ebben.

Az anyagcsere alapja a glükóz, a szőlőcukor, egy 6 szénatomból, néhány hidrogénből és egy oxigénből álló molekula, amiből a szervezetben enzimek le-lehasítanak egy-egy szénatomot a hozzávaló hidrogénekkel és ezt a levegő oxigénjének segítségével oxidálják, magyarul széndioxiddá és vízzé égetik, persze láng nélkül. Az égés energiája részben hővé alakul, ezzel tartjuk a 37 fokos testhőmérsékletünket, más részéből meg egyéb, energiaigényes biokémiai folyamatokat finanszírozunk. Szóval élünk és működünk. Ha az ég adta világon semmit nem csinálunk, csak fekszünk egész nap, akkor is elhasználunk valamennyi energiát, ez lenne az alapanyagcsere. Ha bármi mozgunk, akkor ez persze további energiát igényel. Egy közepes nagyságú, nem testi munkát végző, de aktív felnőtt férfi naponta 2200-2500 kcal energiát használ el. Ha ennél rendszeresen kevesebbet fogyaszt, akkor fogy, ha többet, akkor hízik.

A zavartalan biokémiai működés lalapvető feltétele az állandó hőmérséklet (vagyis esetünkben a 37 fok) és a kémiai reakcióban résztvevő anyagok állandó koncentrációja, ez esetünkben a vércukorszint, ami normális esetben 100 mg/100 ml, vagyis 0,1%. Mivel nem tudunk egész életünkben folyamatosan és éppen annyit enni, amivel ez a vércukor koncentráció biztosítható lenne, vannak raktáraink, ahová bőség idején cukrot lehet raktározni és ahonnan szükség esetén elő lehet venni. A testünk spájzában egy nagy polc és egy hatalmas bödön van. Az előbbin tartjuk a cukrot, a másodikban a zsírt. A cukrot persze nem szőlőcukor formájában raktározzuk, mert az állandóan feloldódna a testszövetekben, hanem egy keményítő, ez esetben glikogén formájában, ami egy cukormolekulákból font hosszú egység és éppen úgy nem oldódik vízben, mint a krumpli keményítője. A dolog itt egyszerű, a szervezet, ha cukorbőség van, egyszerűen hozzátesz a hosszú lánchoz néhány újabb szemet, ha meg kell, akkor egyszerűen lehasít belőle. A glikogén tehát egy közvetlen cukorforrás, ami gyorsan le- és felépül és leginkább a májban és az izmokban raktározódik. A glikogénraktárak befogadóképessége azonban véges, ha állandóan többet eszünk, mint kellene, akkor tele lesz a polc, belép a második vonal, a bödön és a továbbiakban a felesleget már zsír formájában raktározzuk. A zsírmolekula már nem egyszerűen egymáshoz fűzött cukrokból áll, szintézise vagy bontása kicsit bonyolultabb, sőt a cukor-keményítő átalakuláshoz képest reakciósebesség is korlátozott, tehát nem lehet gyorsan nagy mennyiségű zsírt felépíteni, igaz nem lehet gyorsan leépíteni sem. Van viszont két hatalmas előnye: az egységnyi súlyra eső energiatartalma 40%-kal nagyobb, mint a glikogéné és speciális zsírsejtekben a test felületén is raktározható, nem foglal belül helyet, ezért rengeteg elfér belőle.

Ezzel eddig nem is lenne semmi baj, mert ha látnánk, hogy hízunk, akkor kevesebbet ennénk, akkor meg lefogynánk, de itt sajnos közbeszól törzsfejlődés. Az földi élet, így az ember története is a szakadatlan éhezésről szólt. Sohasem lehetett tudni, hogy mikor lesz megint kaja, ezért, ha volt, annyit evett a delikvens, amennyi belefért. És ez nálunk sincs másként, ha a vércukorszint lemegy, bár tele van a polc cukorral és a bödön is zsírral (magyarul dagadtak vagyunk), azonnal éhes lesz az ember, ami arra késztet bennünket, hogy együnk. Az alacsony vércukor agresszívvá, támadóvá tesz, az evéskor emelkedő vércukor hatására meg mindenféle boldogság-hormonok szabadulnak fel az agytörzsben, amitől rettenetesen jó kedvünk lesz. A szervezet tehát a vércukorszint csökkenését egy kellemetlen érzéssel, az éhséggel kapcsolja össze, míg a táplálékfelvételt jutalmazza még akkor is, ha erre az ég adta világon semmi szükség nem lenne, sőt a következménye az egyébként minden szempontból káros elhízás. A szervezetünk nem tudja, hogy nem kell félnünk a téltől, van fűtés és ha megéhezünk elég leugrani a boltba. Ő azokra a millió éves éhiségekre emlékszik, amikor a túlélés egyetlen esélye a teli spájz, a vastag szalonna volt. Lehet tehát az ember kórosan túlsúlyos, ha nem eszik, akkor éhes lesz és enni fog. Ez velünk született, belénk rögzült, nem lehet kitörölni.

A nemevéses fogyókúra ezért szenvedések sorozata, ráadásul az ilyen kolléga, barát, háztartásbeli nem is a legkellemesebb társ a környezetének, mert folyamatosan baszogatja a többieket. Bár ő direkt nem tehet róla, azért még elég zavaró. Aztán van itt még valami: a szervezet olyan bigott módon ragaszkodik a tele raktáraihoz, hogy elkezd minden szerinte felesleges tevékenységet lassítani, hogy előkészítsen bennünket a „nagy éhínségre”.

Vannak persze gyógyszerek, amikkel az éhségérzés kikapcsolható és szépen, szenvedésmentesen fogy az ember, de ezek sajnos tiltólistán vannak, pontosan ugyanolyan megítélés alá esnek, mint a kábítószerek, csak végső esetben és kórházban, állandó orvosi felügyelet mellett lehet alkalmazni őket.

A fentiekből az következne, hogy civil módszerekkel lehetetlen a jelentős túlsúlyt leadni, mert a szervezet minden erővel a fogyás ellen van, ezért olyan testi-lelki tortúra, ami hónapokig senki sem visel el, előbb utóbb odalép a hűtőszekrényhez, aztán kisimulnak a ráncok,….

Szerencsére nem ez a helyzet. Eddig csak arról beszéltünk, hogy a szervezet igyekszik megőrizni a hájat a nehéz időkre, de nyilvánvaló, hogy csak azt lehet megőrizni, ami van, szóval valamikor enni is kell. Akkor is, ha az nem olyan egyszerű, hogy kinyitjuk a hűtőszekrényt. Valamikor, amikor még sem Tesco, sem hűtőszekrény nem volt, a táplálék megszerzése komoly strapa lehetett. Most felejtsük el az olyan jeleneteket, ahol őseink mamutot ejtenek el, meg legyőzik a kardfogú tigrist. Abban az időben a vadászok is inkább gyűjtögettek, napi 30-50 km-t is megtettek ahhoz, hogy valami kis állatot elejthessenek, vagy találjanak valami ehetőt. Ráadásul azt még haza is kellett cipelni, mert ugye ott várt a család. Ha az élelemszerző körúton állandóan az éhség mardosta volna a horda (férfi)tagjait, akkor állandóan magukkal lettek volna elfoglalva és nem értek volna rá vadászatra koncentrálni. Szerencsére a teremtő gondoskodott róla, hogy ne legyen így, erre az a bizonyíték, hogy mi itt vagyunk.

Az izommunka ugyanis kioltja az éhségérzetet. Az izommunka hatására elkezdődik a raktározódott glikogén lebontása, ami a vércukor-szintet azonnal emeli és prompt megszűnik az éhségérzet. Ez nem tart ki persze örökké, mert ezek a gyorsan mobilizálható cukorraktárak hamar kiürülnek, de addigra megkezdődik az endorfinok kiválasztása. Ezek a szervezetben keletkező anyagok azokat a receptorokat blokkolják, amiket a morfin (innen a nevük) és pontosan olyan a hatásuk, mint a kisadag koksznak: megszűnik a fájdalom- és fáradtságérzés, a letargiát felváltja a tenni akarás, nincs éhség- vagy szomjúságérzés. Közben az enzimek elkezdik bontani a zsírt is, hogy cukrot csináljanak belőle és az izmok tovább működhessenek. Minél edzettebb az ember, annál inkább működik ez a mechanizmus, annál tovább bírja a szervezet a strapát.

Az éhségérzet kiűzte az ősünket a barlangból ha esett, ha fújt, az endorfinoknak köszönhetően órák hosszat bóklászhatott kinn, anélkül, hogy összeomlott volna. Közben összegyűjtött és elejtett mindent amit csak lehetett. Amikor hazaért, addig evett, amíg csak tudott, aztán már csak heverészett. És 4 óra múlva, ha még volt mit, újra evett, teletömte magát és hízott, mert ösztönösen tudta, hogy lesznek ennél rosszabb napok, amikor nem talál semmit és azokat is túl kell élni. Mivel akkorban inkább a nélkülözés volt túlsúlyban, az elhízástól nem kellett tartania.

Ezek a mechanizmusok máig hatnak, de mivel nálunk a bőség dominál, szépen el is hízunk mindannyian. Ha viszont fogyni szeretnénk ezeket a biokémiai folyamatokat lehetne használni a túlsúly leküzdésére és ha az eredményes lenne, a testsúly tartására. Mozgás nélkül szerintem nem megy. Ha az ember mozog, akkor megnő az energiafogyasztása és ha nem eszik többet, mint eddig, akkor idővel szépen lefogy.

De nem egyszerűen csökken a testsúlya, hanem csak a hája fogy, mert a trénig megakadályozza az izomvesztést, sőt az edzéstől még nőnek is valamit az izmok.

A legszebb azonban, hogy bizonyos idő után nem tudod a sportot abbahagyni. Az ember ugyanis hozzászokik az edzés alatt felszabaduló endorfinok okozta kellemes érzéshez és ha ilyenkor abbahagyod, akkor szabályos elvonási tüneteid lesznek. A tréningezéses fogyókúra biztosan időtrabló, hosszadalmas és bonyolultabb módszer, mint a sima nemevés, de lényegesen kevesebb szenvedéssel jár, ezért akár 100 napot is ki lehet bírni vele.

Leave a Reply