A repülő balalajka
A repülő balalajka kalandjai középeurópa legnagyobb sztyeppetaván
Az előzményekről nem kell sokat írnom, mindenki ismeri. Évek óta szeretnék egy jégvitorlást és ha elmentem valahova a szabadba korcsolyázni, majd a szívem szakadt, ha megláttam, hogy mások csak úgy siklanak a szélben. Legutóbb pont egy éve szenvedtem itt, a Fertő tavon. Akkor elhatároztam, hogy a következő szezonban már én is így fogok vitorlázni. Volt persze egy-két megoldandó probléma. Mindenek előtt, hogy mivel? A világon a leginkább elterjedt típus a DN. Neve a Detroit News című újságból származik, akik 1938-ban pályázatot írtak ki egy egyszemélyes jégvitorlás tervezésére. Azóta több ezer épült, rangos bajnokságokat, többek között többosztályos világbajnokságot rendeznek. A baj csak az vele, hogy készen venni nagyon drága (egy nagyon közepes darab újonnan úgy másfél-két mille körül van, használtan sem adják egy alatt). Lehet házilag is építeni, 10 dollárért megvehető a teljes dokumentáció, de akkor nagyon jó anyagokat kell beszerezni, nagyon jó szerszámok és a szokásos barkácskészségen túli tudás szükségeltetnek. És persze vannak dolgok (speciális korcsolyák, az árboc, meg ilyenek), amiket valahol akkor is meg kell venni. Akkor meg nem sokat spóroltál, mert csak egy garnitúra közepes korcsolya 700 €. Ráadásul a mi környékünkön csak egy-két hétvégén van használható jég évente, a fő téli szerelem marad a síelés, ezért nem akartam sokat belefektetni.
Aztán felfedeztem a neten egy svéd konstrukciót (ez lenne az „Isabella Icebox”), amit néhány deszkából, a szokásos vasanyagokból építenek teljesen házilag és egy szörf vitorlával hajtanak. Még a nyáron elkértem a Serke-család szörfjének (ami ott rohad a kikötőben) a vitorláját és az árbocát, aztán december 22-én megvettem a BAUMAX-ban az anyagot (ennek megfelelően semmi speciális dolgot) és nekiláttam. Csak kéziszerszámaim vannak. Rajz persze semmi, csak úgy a képeket nézegetve gondoltam ki a fő méreteket, illetve építés közben gyakran felpróbáltam magamra, hogy hogyan férek bele és annak megfelelően mentem tovább.
Január 6-án este lettem kész vele. A legszerényebb számítások szerint is kb. 100 munkaórát öltem bele. Leginkább persze azért, mert sok mindent többször is el kellett készíteni. A felhasznált anyagok meg kb. 150 €-t tettek ki. Ehhez jön még a villany ára, ami elfűtöttem, mert karácsony körül lenn a műhelyben kibaszott hideg volt.
A fatest, az ülés és a hátsóhíd nélkül, leginkább úgy néz ki, mit a Mojszejev együttes basszus balalajkája, ha húrokat tennék rá, biztosan meg is szólalna. Az ülés meg akkora lett, mint egy karosszék, mit csináljak, ekkora a seggem, meg nem is akartam szorongani rajta.
Alakul, a hátsóhíd már a helyén van. Parkolóhelyen, mit rendesen, a cölöpöknél.
Miri megmért gatyában és széltében 45 centi jött ki. Ehhez hozzáadtunk 5 centit a bélelt nadrágoknak, ezért aztán 50 cm széles lett. A nagy háttámla meg a döntött üléslap azért kellettek, mert az én koromban már fontosabb a kényelem, mint a cw érték. Aztán néhány dolog miatt sokat tanakodtam magamban. Hosszas szarakodás után mégis a lábbal való kormányzás mellett döntöttem, mert ez egyszerűbb, ha meg nem válik be, azonnal át lehet kézire alakítani. A vasalatok a legegyszerűbb lapos- és szögvasból (6×60, 40×40), valamint zártszelvényekből (20×20, 25×25) készültek, saját, nem túl szép, de nagyon erős hegesztéseimmel. Az egész meglehetősen primitív, de célszerű.
Eredetileg a Velencei tavon akartam bejáratni, mert azt gondoltam, hogy oda minden, a vitorlázásban érdekelt barát eljön majd, de aztán kiderült, hogy Mirin kívül senki sem akarna a hétvégén korcsolyázni, anélkül meg ott álldogálni a hidegben a jégen nem valami felemelő. Ezért a Fertő lett a próbapálya. Oda vissza 400 km-el rövidebb az út, utánfutóval 6 óra spórolás. Mirinek ma, pénteken reggel Mattersburgban kellett operálnia és a város csak 20 km-re van a Fertőtől. A cuccot még tegnap felpakoltam az utánfutóra és nagyon reméltem, hogy semmit nem hagytam otthon. Reggel hatkor keltünk, 7-kor indultunk és fél tíz körül értünk ide. Míg a többiek operáltak én írogattam. Amint kész lett az új orr, el is indultunk. Fertőrákoson foglaltam tegnap egy szobát (2.500/fő), mindjárt a tóra vezető út mellett. Gyorsan lepakoltunk, átöltöztünk és azonnal kimentünk a jégre.
Mire kiértünk a partra (ez a szállásunktól pont 2 km-re van) rendesen fújt a szél, a kikötői zsargonban 5-ös – 6-os, a valóságban 3-as. Gyorsan levettük a gépet az utánfutóról és ott helyben a jégen össze is raktam, aztán hajrá. A legnagyobb meglepetésemre azonnal elindult és nekiiramodtunk. Persze az egész szokatlan volt, a lábbal kormányzás, a schot kezelése, de mindenek előtt a sebesség. Raumban biztosan mentem 40-50-el, ami ebben a helyzetben meglehetősen félelmetes volt. Persze azonnal mutatkozott a konstrukció egy-két gyerekbetegsége, amik szerencsére nem tragikusak és amiket rögtön a jövő hét elején ki fogok javítani. Legelőbb is 120° helyett 90-re kell élezni a korcsolyákat, mert cirkáláskor rendre kifarolnak. Aztán hiányzik belőlük a „Sprung” is. (Ez a korcsolya élének görbülete, én az enyémeket egyenesen hagytam, ezért a csuszka eleje el-elakadt az apróbb egyenetlenségekben.) Az árboctalpat meg kell merevíteni, a talpcsigát meg kell hegeszteni, a schottba kell egy áttétel, a kormányáttételből le kell venni. Megfontolandó a hátsóhíd illesztésének egyszerűsítése is.
Az első start, rugalmas elszakadás a parttól, jobbra meg már menetben. Nem csak jól néz ki, de jól is megy.
Hölgyeim és uraim! Már megint kiderült valamivel kapcsolatban, hogy nagyon elkéstem. (Persze nektek is kimaradt!) Egy ilyen szart építhettem volna már 25 éve is, akkor még megvolt a szörföm, volt vitorla és rudazat, maga a szán meg kijött volna 3.000 forintból. El sem tudom mondani, milyen élvezet már ezzel a primitív szerkezettel is száguldozni. Ezt nektek is ki kell próbálnotok. Én sajnos a jövő héten ügyelek, a rákövetkezőn meg síelni vagyok Tirolban, ezért legközelebb mához három hétre tudnék ismét fellépni vele. Ha lesz még valahol jég, akkor találkozunk ott és mindenki, akit érdekel, fordulhat vele egyet kettőt. Aztán megvan már a recept is, ha valakit még érdekelne az ügy, gyorsan összeütünk a nyáron néhányat. Ha valaki „összeszedi” az anyagot, 15-20.000-ből kijön.
A jégről fél ötkor mentünk haza. Szegény Miri egész délután egyedül korizott. Nem volt ez különösebben nagy baj. Mivel ő a steyr-i műjégpálya mellett mellett nőtt föl, szokás szerint „természetesen”, jól tud korcsolyázni. Én annyira el voltam foglalva magammal, hogy estig alig beszéltünk.
A ház udvarában, ahol lakunk nagyon praktikusan van egy kocsma a helyi krónikus alkoholisták részére. Csendesen isznak késő éjjelig, nem zavarnak. Viszont, ha mi is megszomjazunk, rögtön kéznél a forrás. Most példásan almafröccsöt ittunk. Ahogy átöltöztünk, elindultunk Balf-ra, a termálfürdőbe. Közben az első kocsmában, amit a fene tudja miért „Krokodil”-nak hívnak (van is egy kitömött példány a falon, de kötve hiszem, hogy a Fertőben fogták volna, talán a Jenő bácsi küldte Floridából) már gyorsan meg kellett innunk egy-egy gyógysört is. (Már a jégen ittunk persze egy kis konyakot, én már csak a bátorság miatt is.) Sajnos kiderült, hogy a termál csak ötig van nyitva, ezért aztán mindjárt vacsorázni mentünk (a szokásos magyar vendéglői ajánlat) és közben elszopogattunk egy soproni rozét. A végére eléggé hatott ránk az alkohol. Éjjel telihold volt, ennek ellenére jól aludtunk.
Szombaton reggeli után megint a jég következett. Csodálatos napsütés, csillog villog a jég, de egyelőre semmi szél. Ezért, miután összeraktam a szerkezetet, én is korcsolyát öltöttem és ide-oda csúszkáltam.
Síma jég, amerre a szem ellát. Miri a vasakon.
Ahol én nőttem fel, nem volt műjégpálya (sem) ezért én sajnos nem tudok olyan jól korizni, mint Miri. Ezért nekem ideális itt, minden irányba mehetek vagy 5 kilométert anélkül, hogy hirtelen meg kellene állnom. Szóval mentem fel és alá. Aztán egy óra felé, mikor már úgy voltam, mint a kiskandúr a dugással, szerencsére megjött a szél. Elég kis fing, olyan 1-es, de csodák csodájára a szán mégis ment. Ráadásul kiderült, hogy még Mirit is tudom húzni vele, sőt, maga Miri is beleült és ment vele néhány kört. Szerinte is klassz dolog és azért ez már jelent valamit. Mindig elhatároztuk, hogy most már hazamegyünk, de mindig újra és újra mentünk még egyet. Ezért aztán jól átfagytunk, amihez az is hozzájárult, hogy ma alkoholdiétát tartottunk.
4-re odaértünk a termálba, ahol megmártóztunk. A termálfürdő egy nagyon szocreál üdülő része és nem csak a külsejében, hanem a működésében is a változatlant szimbolizálja: egy éve és 4 napja ugyanitt voltunk. Akkor Miri szólt a személyzetnek, hogy a női WC-ben kiégett a körte. „Nem égett ki, hanem a kapcsoló rossz, tessék le és fel billegtetni, előbb-utóbb világos lesz.” Na ez most is pont így volt.
Vasárnap reggeli, mint rendesen. 10-kor mentünk a jégre és kitartottunk egészen délig. Borongós, ködös volt az idő, nem nagyon erős, de folyamatos szél fújt, így aztán hamar átfáztunk, ezért hazamentünk és a házi kocsmában ittunk egy-egy teát és ettünk egy sportszeletet. Az erősödő szélben egyre jobban ment a vitorlázás, az igazi nagy sebességet azonban ugyancsak gátolta a rosszul élezett korcsolya, mert cirkáláskor állandóan kifarolt, ellen kellett kormányozni. Félszélben és leginkább raumban azonban csak úgy füstöltünk. A tea után ismét a jég következett 3-ig, aztán vissza a szállásra és forró zuhany, átöltözés. Elköszöntünk és bementünk Sopronba a cukrászdába egy jó forró csokoládéra meg egy kis sütire. Fél ötkor indultunk Sopronból és ¾ 7-re értünk haza, a jelentést is már itthon fejeztem be.
