Az ennsvölgye-kerékpárosút R7

Der Ennstalradweg R7


Az Ennsvölgye-kerékpárosút R7

 

Mint ahogy azt terveztük is, tegnap csütörtökön kipróbáltuk az ennsvölgyi bringaút egy részét is. Maga az egész kerékpárosút 252 km hosszú, a folyó eredésénél, Gasthofalmnál kezdődik és Enns városáig tart. Az alsó szakasz itt megy el a házunktól kb egy kilométerre, a folyó partján. Mi persze ennek csak egy kis darabját jártuk be, egészen pontosan a Großraming és a steyr-i vasútállomás közötti szakaszt, ami kb. 35 km hosszú.

 

Miri tegnap nem dolgozott, én meg korán leléptem a munkahelyemről és így pontosan 12-kor elindultunk a ház elől. Reggel még felhős volt az ég, de aztán délre teljesen kiderült és igazi nyári meleg lett. Előbb elkerekeztünk az steyri vasútállomásra, ami tőlünk olyan 10 km-re van. 12.35-kor értünk oda, megvettük a jegyeket a 13:13-as vonatra. A jegy, a bringával együtt fejenként 11 € volt. Gyorsan még beültünk a restibe, ittunk egy-egy szódavizet és ettünk egy fagyit, közben elnéztük a közönséget. Ausztriában az állomási vendéglők a kocsmák rangsorának valahol a végén vannak. Ennek megfelelő volt a vendégsereg is. Persze a sör itt tényleg olcsó és egy menü is csak 5 €-ba kerül. Addig nézelődtünk, míg majdnem lekéstük a vonatunkat, de aztán mégis kiértünk a 2. peronra (közben bringával aluljáróba le és fel) és a kalauz segítségével be is szálltunk.

 

A vonat legutolsó kocsijának kb egy negyede szolgál a biciklik, babakocsik és a sífelszerelések szállítására. 7 kampó van, ahova a bicikliket az első kereküknél fogva fel lehet akasztani, de ezen kívül is elfér még egy csomó kerékpár. (Megkérdeztem, ha csoport megy, jó előtte helyet foglalni, ha esetleg ez az út is belekerülne a programba, akkor majd rezerválni fogunk.) A kerékpártároló melletti része n meg az úgynevezett csendeskocsi van, ahol az utasok kéretnek nem hangoskodni, énekelni és dübörögni. Nem akarnám előre élezni a hangulatot, de ha Mo-on ilyenek lennének a vonatok a fővonalakon, mundjuk a Balaton és Bp. között (ez itt csak egy szárnyvonal), nem lenne rossz. Na, talán majd a Viktorék odahatnak. Szóval szép kényelmesen felhatoltunk a folyó mellett egészen Großraming-Kraftwerk állomásig, ami a nevének megfelelően az egyik vizierőmű lépcsője mellett van. 13:55-kor ültünk bringára és elindultunk a kerékpárosúton lefelé.

 

Itt a folyó völgye meglehetősen szűk. A keleti parton fut a főút, a nyugatin, tehát az Óperencia felőlin meg a vasút. A vasút közvetlenül a víz mellett megy és a kerékpáros út meg ez mellett. Mivel azonban itt a víz mellett már nem volt hely, egy kicsit feljebb, a domboldalba vágták, ezért hát egy kicsit dimbes-dombos. Amúgy nem teljesen zárt bicikliút ez, hanem egy keskeny aszfaltos közforgalmi út, de autóval alig találkoztunk, azzal is inkább már közvetlenül Steyr előtt. Ez a szakasz nem alkalmas a száguldásra, mert olyan az út, mint a hullámvasút. Én ráadásul külön meg is szenvedtem, nagyon rosszul ment a dolog, rettenetesen ki voltam és nagyon fájtak a lábaim. Bezzeg Miri! Minden dombra állva feltekert. Alig bírtam utánamenni. Biztos motiválta az is, hogy még az elején megállapítottam, hogy ha állva teker, akkor hátulról nagyon szexi látványt nyújt.

 

Szóval fel-le mentünk egészen Losensteinig. Közben Reichramingnál volt egy-két fogósabb emelkedő is, ahol az idősebb népek már csak tolták a gépeket. Mi mindenhova feltekertünk, ha nem is izzadás és nyögés nélkül. Losensteinnél (ha emlékeztek, itt mentünk fel a Hohe Dirn nevű hegyre, amikor fenn olyan nagy köd volt) kiszélesedik a folyóvölgy és az út már nem liftezik annyit, úgyhogy könnyebb tekerni. Losenstein után következett Trattenbach, ahol az út mellett egy hatalmas bugylibicska áll, a híres „Trattenbacher Feitel” világcsúcstartó példánya. Itt van maga a bicskaüzem is, meg egy múzeum. Ott meg lehet nézni, hogy hogyan készül, sőt aki akar, vehet is magának egyet.

 

Trattenbachból Ternbergbe vitt az út, én ott annak idején gyakran megfordultam, mert erre visz a bringás körút át a Steyr-völgybe. Ehhez persze le kell gyűrni egy 5 km-es emelkedőt. Most azonban továbbmentünk az Enns mellett és Dürnbach, Lahrndorf és Sand falucskák után értük el a Steyrrel összeépült városkát, Garstent. Garstenben a vízierőműnél letértünk a víz melletti igazi bringaútra, de aztán egy éles emelkedőt leküzdve betértünk a Boigerstadl nevű vendéglőbe. Pénzünk persze most sem volt, kártyával meg nem lehetett fizetni. Megoldásként elfogadtuk a pincérlány ajánlatát, hogy csekken is fizethetünk. Így aztán a nej egy marhahúsos salátát, én meg egy rántott csirkét abszolváltam káposztasalátával. Ittunk még két almafröccsöt és megettünk négy péksüteményt, összesen 35€ lett a vége. A számla hátuljára ráírta Miri a nevét, címét és telefonszámát (csak úgy, semmi igazolvány, persze nem is volt nálunk semmi ilyen), megkaptuk a csekket, aztán onnan szépen elporoszkáltuk az utolsó 12 km-en hazáig. Összesen 55 km volt a túra és 3 és egy negyed óra hosszat tekertünk, megszakításokkal. Itthon aztán kiderült, hogy mi bajom volt: hétfőn estétől egy kis hasmenéssel küszködtem, nem nagyon ettem és főként nem ittam: emiatt alacsony volt a vércukrom, de még inkább ki voltam száradva. Amikor hazaértünk, több, mint három litert meg kellett innom, hogy valami kicsit pisilni tudjak. Estére aztán már minden egyenesbe jött.

 

Ha ez a túrát választanánk, akkor az a következőképpen nézne ki. A kényelmes reggeli után autóval bringástól elmennénk a Sport Eybl parkolójába (ott nem kell fizetni) úgy, hogy fél 11-re odaérjünk. Onnan biciklivel eltekernénk az állomásig, ami kb 500 métert jelent. Megvennénk a jegyeket és a 11:13-as vonattal elmennénk Losensteinig. A Großramingig vezető  plusz 8 km-t nem javasolnánk, mert attól meggyűlölnétek bennünket és a bringázást is, mi meg pont az ellenkezőjét szeretnénk elérni. Onnan szépen hazabicikliznénk Steyrig. Az egész kb 23-25 km lenne, amire 2 és fél órát szánnánk. (Persze, ha mostantól mindenki minden nap edzene, akkor simán elmehetnénk Großramingig is, de én inkább realista lennék.) Egy kis pihenővel és a bicskamúzeummal fél négyre biztos hazaérnénk. Akkor felpakolunk és már kocsival elhajtunk a Schnitzelhaus-ba, ahol fejenként egy 10-esből megebédelnénk. Ha jól emlékszem 9 € az óriás bécsiszelet, amivel még egy nagyétvágyú, mint például én is jól lakik. A Schnitzelhausra persze ráillik a Hattyúdal-ban énekelt betétdal (Garai/Ránki, éneklik: Páger-Bodrogi-Sztankai), „a Schnitzelhaus az nem apácazárda, a Schnitzelhaus az nem fényes lokál”, de az étterem tiszta, a húst és a pommest ott, az orrod előtt sütik frissen. Fél ötre – ötre itthon lennénk és aztán megint az ejtőzés, a desszertek, és egy kis alkohol segítenék az oldott baráti beszélgetést.

 

Ha lenne valaki, aki a „Villa Negra Románcát” nem ismerné, íme:

 

http://www.youtube.com/watch?v=q_z5PEhpe0M

 

Leave a Reply